2021.01.06, 06:01
Jó hír a fuvarozóknak: kedvezően változott az ekáer

Előnyére változott az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (ekáer) szabályozása, a január 1-jén életbe lépett új rendelet jelentősen csökkenti az érintettek adminisztrációs terheit - hívta fel a figyelmet a Mazars nemzetközi tanácsadó vállalat.

A Mazars az MTI-nek elküldött összefoglalóban a szabályozás lényegi változásai közül kiemelik, hogy már csak a korábban kockázatosként megjelölt termékkörre vonatkozik a bejelentési kötelezettség. A kötelezettség január 1-jétől csak a bejelentésköteles termékek gépjárművel végzett, közúti fuvarozással járó, közösségen belüli beszerzésére, az unió más országába történő értékesítésére, a termékek egyéb célú behozatalára és kivitelére, valamint a belföldi értékesítések közül a nem közvetlenül a végfelhasználó részére történő első, általános forgalmiadó-köteles értékesítésére vonatkozik.
Lényeges változás ugyanakkor az is, hogy az ekáer bejelentési kötelezettség már nem csak az útdíjköteles, hanem bármely járművel, közúton fuvarozott termékekre kiterjed, ha azok a bejelentésköteles terméklistában szerepelnek – hangsúlyozta a Mazars. A rendelet fenntartja a biztosítéknyújtási kötelezettség alóli mentesülés eddig hatályos feltételeit, de tartalmaz egy fontos változást: a megbízható adózói státuszú adóalanyokra is kiterjeszti ezt a kedvezményt.
Továbbra sem tartozik az ekáer hatálya alá, tehát nem kell bejelenteni az ugyanazon feladótól ugyanazon címzett részére ugyanazzal a gépjárművel egy fuvarozás keretében szállítandó bejelentésköteles termékeket, ha azok együttes bruttó tömege az 500 kilogrammot és azok együttes adó nélküli ellenértéke az 1 millió forintot nem haladja meg – jelezte a Mazars.
Az adózás rendjéről szóló törvény ekáerre vonatkozó szabályai is változtak, módosultak a kapcsolódó szankciók is. Negyven százalékig terjedő mulasztási bírság kiszabásának már csak abban az esetben van helye, ha az adózó nem tett eleget ekáer bejelentési kötelezettségének, vagy hibás mennyiséget, értéket jelentett be az ekáer rendszerbe. Egyéb hibák esetén legfeljebb 500 ezer forintig, természetes személy esetén pedig 200 ezer forintig terjedő bírság szabható ki.
Az Európai Bizottság az elmúlt években többször hangot adott aggályainak a magyar ekáer-szabályok miatt, valószínűleg ennek is köszönhető a szabályozás hazai újragondolása. Az új rendelet biztosítja az európai uniós jogi követelményeknek való megfelelést – foglalta össze H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója a közleményben.

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.