Az MNB elemzése szerint stagnálnak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (KGFB) átlagdíjak a növekvő kárráfordítás ellenére.
A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a KGFB-díjak és -károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi KGFB Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. A Magyar Nemzeti Bank MNB honlapjának külön felületén színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 első negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik állománydíja, illetve a többi járműosztály átlagdíjai éves és negyedéves változását.
Az idei első negyedévben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja 46 ezer forint volt, ami csak minimális mértékben tér el, 6 százalékkal nőtt 2021 azonos időszakához képest. Az MNB azt közölte: éves alapon 0,4 százalékkal mérséklődött az országos átlagdíj, és ezen belül Budapesten 5 százalékos visszaesés történt, miközben ezt a mértéket szinte teljesen ellensúlyozza a nem fővárosi átlagdíjak 3 százalékos növekedése.
Ezzel párhuzamosan folytatódott a kárráfordítások növekedése: 2022 első negyedévében ezek mértéke 20 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakával összevetve. A jelenség hátterében az egészségügyi krízis óta élénkülő autóhasználat, illetve a szervíz- és alkatrészárak drágulása áll. Az MNB korrigált személyautós KGFB-indexe (amely a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva a nettó díjváltozást mutatja be) 2021 első negyedévében járt a csúcson. Tekintettel arra, hogy a korlátozások miatt a vártnál kevesebb kár következett be, túlárazottság alakult ki. A díjak azóta nem változtak számottevően, míg a károk jelentősen emelkedtek. Így a korrigált index visszaesett a 2020. második negyedévi szintre és a korábban látott túlárazottság is nagyrészt megszűnt – írták.
A közlemény szerint az egyéb járműkategóriákban vegyesen alakultak az átlagdíjak, amelyek a flottáknál jellemzően emelkedtek. A taxiknál – több negyedévnyi esést követően – éves szinten nem változtak a díjak az egyéni szerződések esetében, és az eddigi szerződéses darabszámcsökkenés is megtört. A nehéz pótkocsiknál mind az egyéni, mind a flottás szerződések esetében jelentős visszaesés történt.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.