Jobb tömegközlekedéssel és P+R parkolók létrehozásával teszik élhetőbbé Budapest és az elővárosainak a közlekedését.
Háromezer P+R parkoló, valamint – a vasútállomásra kerékpárral érkezők számára – kétezer B+R biciklitároló tervezése indulhat meg a szombaton megjelent kormányhatározat értelmében. A Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, Fürjes Balázs elmondta, hogy a kormány gyakorlatias megoldásokat keres. „Egyszerű céljaink vannak: jobb tömegközlekedés, kevesebb dugó, tisztább levegő, klímabarát városi környezet. Kulcs a tömegközlekedés, a közösségi közlekedés fejlesztése. Ma Budapest közlekedésének igazi kihívása, hogy az elővárosokból és a külső kerületekből naponta egymillióan indulnak befelé dolgozni, tanulni, és több mint kétharmaduk autóval érkezik” – közölte.
Arra a kérdésre, hogyan lehetne ezt csökkenteni, az államtitkár azt mondta, hogy semmiképpen sem az emberek átnevelésével és tiltásával. Három feladat adott az államtitkár: ki kell alakítani jobb tömegközlekedési összeköttetés, ezt a HÉV-ek felújításával és az elővárosi vasút fejlesztésével lehet részben megoldani. Ki kell építeni a belvárost kikerülő közvetlen kapcsolatokat, a hiányzó külső körúti elemek és hidak pótlását, például a Galvani hídé. Végül pedig a külső közlekedési csomópontokon nagykapacitású parkolókat kell kialakítnai autóknak és kerékpároknak, hogy autóból a jobb minőségű vasútra, HÉV-re, metróra, villamosra ülhessenek a közlekedők.
Elmondta, hogy részletes tanulmányt készített az elmúlt hónapokban a budapesti agglomeráció állomásainak megközelítéséhez szükséges P+R és B+R fejlesztési stratégiájáról a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK). Az államtitkár hangsúlyozta: a fővárosba vezető összes vasúti és HÉV-vonal valamennyi érintett agglomerációs állomásán és megállóhelyén, 108 településen összesen 171 helyszínen vizsgálta meg a BFK, hogy mennyi a jelenlegi kapacitás, mennyire lenne igény most és a számítások szerint a jövőben hogyan fog növekedni a forgalom.
Sok helyen a pillanatnyi férőhelyszám többszöröse is megtelne. Ezt nemcsak az mutatja, hogy néhol korán reggel elfogynak a helyek, hanem az is, hogy a füvön vagy nem hivatalos parkolókban is otthagyják az autójukat az ingázók. Márpedig tenni kell az agglomerációból nap mint nap Budapestre zúduló autóáradat mérséklésére – hangsúlyozta, érzékeltetve, hogy ma három ingázóból kettő személyautóval megy a fővárosba.
„A kormány az ötezer parkoló létesítéséhez szükséges felmérésekre, tervezésre és engedélyezésre bő hétszázmillió forintot biztosít” – mondta Fürjes Balázs.

Az államtitkár azt is bejelentette, hogy a munka részeként a Budapest Fejlesztési Központ megalkot egy budapesti agglomerációs kerékpárhálózat-fejlesztési stratégiát is. Ebben fel kell vázolni egy olyan összefüggő kerékpáros hálózatot, amely nemcsak a vasúti megállók elérését teszi lehetővé, hanem azt is, hogy a Budapest-körüli településekről közvetlenül is el lehessen érni a fővárosi célpontokat.
Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója elmondta: a kormányhatározat hét vasútvonal – az 1-es hegyeshalmi, a 30a székesfehérvári, a 70-es váci, a 71-es veresegyházi, a 100a ceglédi, a 120a újszászi, a 150-es kunszentmiklósi vonalak – elővárosi szakaszait érinti, ezek vasútállomásai és megállói közül várhatóan több mint negyven helyszínen készülnek el a parkolók megépítéséhez szükséges engedélyezési és kiviteli tervek 2022-ig. Kiemelte: a vonalak mentén az intézkedések hatására összességében megduplázódhatnak a parkolóhelyek.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
