2019.01.25, 14:43
Január 31-én lejárnak a tavalyi éves megye- és országos matricák!

Január 31-én lejárnak a 2018-as éves úthasználati-matricák, amelyekkel így csak jövő héten csütörtök éjfélig lehet jogszerűen közlekedni a magyarországi útdíjköteles autópályákon és autóutakon - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató.

Január 31-ével több mint 2,3 millió e-matrica jár le – közölte  pénteken az MTI-vel a NÚSZ Zrt. A közleményben Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy az új éves e-matricák az ország több mint kétezer pontján, ezen felül interneten és mobiltelefonnal, sms-ben vagy telefonos alkalmazáson keresztül is megvásárolhatók.  

 
Kiemelték, hogy az országos éves matrica ára 2012 óta, a megyei matricák ára pedig 2015-ös bevezetésük óta nem változott. A D1 kategóriába sorolt gépjárműveknél – ide tartoznak a motorkerékpárok, a személyautók és azok pótkocsiai – az éves országos matrica ára 42 980 forint, a megyei matrica ára pedig 5000 forint.
   
A nagycsaládosok részleges díjmentességre jogosultak, kedvezményes e-matrica vásárláshoz azonban minden év január 31-ig be kell jelenteniük a közlekedési igazgatósági hatóság nyilvántartásába az általuk üzemben tartott gépjárművet.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a rendvédelmi szervek által üzemben tartott vagy a megkülönböztető jelzés használatára jogosult gépjárművek után nem kell útdíjat fizetni, viszont ők is csak akkor használhatják térítésmentesen a díjköteles útszakaszokat, ha a jármű forgalmi rendszámát a Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkársága nyilvántartásba vette. A díjmentességet minden évben meg kell újítani – ennek határideje szintén 2019. január 31-én jár le.
(MTI)
 

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.