A baleset után az ittas sofőr félreállt a helyszínen és maga jelentette be az esetet, vállalva a felelősséget.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétsége és ittas járművezetés vétsége miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki ittasan, és a sebességkorlátozást túllépve kidöntötte a vasúti átjáró fénysorompóját.
A vádirat szerint a férfi 2021. április 10-én, ittas állapotban vezette a tulajdonát képező gazdasági társaság személygépkocsiját Esztergom-kertváros lakott területén, a Dorogi úton, ahol a megengedett legnagyobb sebesség 50 km/óra. A férfi a haladása során a Dorogi út, és a vasúti pálya szintbeli kereszteződésében kiépített, fény-, és félsorompóval biztosított, balra ívelő útkanyarulatban lévő vasúti átjárót ittassága okán nem fokozott óvatossággal, illetve nem a biztonságos áthaladáshoz szükséges sebességgel közelítette meg. A sofőr a kanyarban önmagában kisodródást eredményező, 65 km/óra sebességet meghaladó sebességgel haladt be. Emiatt a férfi a jármű feletti uralmát elvesztette, azzal az úttestről lesodródott, nekiütközött a vasúti sorompó „d” jelű fényjelző készülékének, amely kidőlt. Az elkövető az ütközést követően a járművel megállt, és a balesetről bejelentést tett.
A fénysorompó kidöntésével a vasúti átjárón történő áthaladást biztosító rendszer alacsonyabb biztosítási szintre került, kialakult – a vasúti közlekedési ágazat vonatkozásában – a más, vagy mások életét, vagy testi épségét sértő baleset bekövetkezésének reális veszélye. Az elkövetővel szemben intézkedő rendőrök a vezetői engedélyt a helyszínen elvették. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben a bűncselekmények elkövetését beismerő elkövetővel szemben pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabjon ki.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
