2022.07.14, 06:41
Ittasan rombolt az autójával

Kis híján tömegbalesetet okozott egy részeg sofőr.

A Heves Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az Egri Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat egy 24 éves férfi ellen, aki Gyöngyösön rövid időn belül több balesetet is okozott. Az ügyészség az egyik balesetben részes fiatalkorúval szemben is vádat emelt. Az ittas férfi 2020. január 25-én, kora reggel gépkocsijával felvette kiskorú ismerősét. A férfi egy frekventált kereszteződésben nem adott elsőbbséget a védett úton haladó autónak, így a járművek összeütköztek. A baleset után a férfi és utasa kiszálltak, majd kérdés nélkül azonnal visszaültek és sietve távoztak. A balesetet a vétlen gépkocsi sofőrje könnyű sérülésekkel megúszta.

Néhány perccel később az elkövető egy másik kereszteződésbe is úgy hajtott be, hogy nem tett eleget elsőbbségadási kötelezettségének, így járművével a menetrendszerinti autóbusznak ütközött. Az autóbusz az úttestről letért, szalagkorlátnak és villanyoszlopnak ütközött, majd visszasodródott az úttest baloldali forgalmi sávjába, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő, az ügy másik – fiatalkorú – vádlottja által vezetett autónak.

A balesetben összesen hét személy sérült meg, köztük súlyosan a felnőttkorú vádlott is. A férfi kiskorú utasa kétoldali állcsonttörést, valamint súlyos agysérülést szenvedett, nála teljes körű emlékezetkiesés alakult ki, mely maradandó fogyatékosságként értékelendő. A sérülések súlyosságában közrehatott, hogy a kiskorú nem használta a biztonsági övet. A fiatalkorú – aki egy elkötött gépkocsit vezetett – ijedtében elszaladt a helyszínről, így az ott lévőknek nem nyújtott segítséget. Őt más eljárás keretében jármű önkényes elvételének bűntette miatt már jogerősen elítélték. A balesetek azért következtek be, mert a férfi kiemelt, táblás elsőbbségi szabályokat szegett meg, amikor nem adott elsőbbséget a védett úton érkező járműveknek.

Az Egri Járási Ügyészség a vádiratában mindkét vádlott vonatkozásában mértékes indítványt tett arra az esetre, ha az elkövetők a bíróság előkészítő ülésén beismerik a bűnösségüket és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról. A vádhatóság az idősebb férfi vonatkozásában 4 év szabadságvesztés, 4 év közúti járművezetéstől eltiltás és 4 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozza, míg a fiatalkorúval szemben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Obb 30ev

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14