2023.04.10, 12:07
Ittas vezetőket is fogtak a kábítószeres razzia során

4 ország rendőrei összehangolt akcióban szűrték ki a kábitószer hatása alatt álló, vagy azt birtokló autósokat.

Rendőrök és vámosok is részt vettek abban a kábítószer terjesztés és fogyasztás ellen irányuló összehangolt akcióban, amelyet Hollandia, Luxemburg, Franciaország és Belgium hatóságai szerveztek. Mivel ez esetben a szigorú közúti ellenőrzésen volt a hangsúly, így a közlekedésrendészetek is részt vettek a munkában. A hatóságok célja volt, hogy a rotterdami kikötőből induló kábítószerterjesztő vonalakra lecsapjanak. Kivezetéses módszerrel 1770 járművet ellenőriztek és 157 személynél találtak kábítószert, 18 embernél pedig ittas volt. Az akció során 20 járművet foglaltak le, és 39 embert tartóztattak le. Egy belga autó menekülni próbált, ezt az E17-es úton üldözték Waregem felől Gentbrugge központja felé. A gyanúsított szökése közben nekiütközött a szövetségi autópálya-rendőrség járművének, majd az ütközést követően gyalog elmenekült. A nyugat-flandriai szövetségi közúti rendőrség összehangolt keresést indított helikopter, nyomkövető kutya és több helyi rendőr segítségével. Kétórás keresés után a gyanúsítottat egy kertben találták meg és elfogták. Utóbbi feltételesen szabadult, elektronikus karkötőt viselt, és kábítószer hatása alatt állt. Az autóban 4900 euró készpénzt találtak.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14