Ittas vezetésen ért három sofőr került Kecskeméten őrizetbe, gyorsított eljárásban álltak bíróság elé.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség az elmúlt hétvégén megtartott nagyszabású rendőrségi ellenőrzésen fennakadt ittas sofőröket az őrizet 72 órás tartama alatt bíróság elé állította. A szigorú eljárástrendet indokolja, hogy az ittas vezetés a leggyakoribb és legveszélyesebb közlekedési bűncselekmény, ami számos súlyos, halálos balesetet okozott már az utakon. Aki ittasan ül a volán mögé, a saját és mások életét is veszélyezteti.
A Kecskeméti Járási Ügyészség a rendőrséggel együttműködve kiemelt figyelmet fordít az ittas vezetők elleni határozott fellépésre. Az elmúlt hétvégén megtartott célzott rendőrségi ellenőrzésen kiszűrt sofőrök – 2 férfi és 1 nő – Kecskemét belvárosában úgy vezették járműveiket, hogy szervezetükben közepes-, illetve nagyobb mennyiségű alkohol volt.
Egyikük – egy kecskeméti nő – a péntek délutáni csúcsforgalomban súlyosan ittas állapotban a párhuzamos közlekedésre alkalmas út belső sávjából úgy kanyarodott jobbra, hogy elvétette és végül a menetirány szerinti szemközti sávban folytatta útját, ahol nekiütközött egy szabályosan közlekedő taxinak. A baleset során senki nem sérült meg, a taxiban azonban komoly anyagi kár keletkezett. A bíróság elé állított férfi sofőrök közepes-, illetve súlyos fokban voltak ittasak, amikor a rendőrök ellenőrizték őket.
Az ügyészség mindhárom sofőrt az őrizet 72 órás tartama alatt – hétfőn és kedden – ittas járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Kecskeméti Járásbíróság a vádlottakat az ügyészi indítvánnyal egyezően bűnösnek mondta ki és a balesetet is okozó nőt 360 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 2 évre a járművezetéstől eltiltotta. A másik két vádlottal szemben a bíróság 190- illetve 240 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, továbbá valamennyi járműkategória tekintetében 1 év 4 hónap, illetve 1 év 10 hónapra eltiltotta a járművezetéstől.
Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.
Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.
Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.
Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.
Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.
Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet
Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet
Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.
Az új KRESZ és a kerékpározás
A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

Az új KRESZ és a kerékpározás
A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.
Indul a Tour de Hongrie
Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.

Indul a Tour de Hongrie
Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.