Fékezés nélkül hajtott be a HÉV átjáróba, az érkező szerelvénnyel az ütközés elkerülhetetlen volt.
A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki a gépkocsijával összeütközött a Gödöllői HÉV vonalán közlekedő vonattal. A vádirat szerint az elkövető 2021. júliusának egyik délutánján gépkocsijával közlekedett Csömörön. Az autóban három utasa is ült. Az út során át kellett hajtania a Major út és a Vasút sor kereszteződésében található HÉV- átjárón. A helyismerettel rendelkező elkövető a Major útról jobbra bekanyarodva a HÉV-átjáróba hajtott. Ekkor figyelmetlensége miatt egyáltalán nem vette észre, hogy az átjárót biztosító lámpa már tilos jelzést adott. Emiatt a férfi az autóval fékezés nélkül az arra haladó HÉV szerelvény elé hajtott. A HÉV vezetője ezt azonnal észlelte és fékezésbe kezdett, de az ütközést nem tudta már elkerülni.
A két jármű ütközése után a lassuló szerelvény még több méteren keresztül tolta az autót, amely végül beleakadt a gyalogosok átkelését biztosító korlátba. Ezután a gépkocsi levált a szerelvényről és egy forgalombiztosító berendezést is kidöntött. A HÉV csak az ütközés helyétől majd 50 méternyire tudott végül megállni. A gépkocsi mindhárom utasa és az elkövető is megsérült a balesetben. A HÉV szerelvényben-, illetve a vasúti berendezésekben közel másfél millió forintos kár keletkezett és majdnem három óráig megállt ezen a vonalon a közlekedés. A Budakörnyéki Járási Ügyészség az ügyben a jármű vezetője ellen közlekedés biztonsága elleni gondatlan vétség és közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat.
A képek a cselekmény helyszínén készültek.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.