2020.04.23, 14:40
Ingyen lesz a kismamáknak a KRESZ tanfolyam és vizsga!

Július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévő anyák is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét – közölte Novák Katalin az EMMI államtitkára.

A Magyar Közlönyben szerda éjjel megjelent rendelet célja, hogy segítse a munka világába visszatérő édesanyák elhelyezkedési esélyeit. Arról is döntöttek már korábban, hogy aki a veszélyhelyzet ideje alatt betölti a KRESZ-tanfolyam és -vizsga 20 éves, valamint a nyelvvizsga 35 éves igénylési korhatárát, az a veszélyhelyzet megszűnése után hat hónapig még élhet a lehetőséggel.

Novák Katalin államtitkár elmondta, hogy a babaváró támogatás és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltétele, hogy az előbbi esetében az igénylő három év, egy tízmilliós csok esetében pedig két év folyamatos jogviszonnyal rendelkezzen, a koronavírus-járvány miatt azonban többen elveszíthetik állásukat. Annak érdekében, hogy ebben az esetben se essen el a támogatástól, aki újra elhelyezkedik, a veszélyhelyzet időszakát, maximum hat hónapot beszámíthat munkaviszonyként – tájékoztatott.

Hozzáfűzte, hogy a csok és a babaváró támogatás életkori határait is meghosszabbították a veszélyhelyzetet követő 30 napig, a hiteltörlesztési moratórium pedig ezekre is érvényes. A rendelet lehetővé teszi azt is, hogy a feleség meghatalmazásával a férj egyedül is igényelhesse a bankfiókban a babaváró támogatást, így például a kismamának nem kell személyesen jelen lennie – jelezte az államtitkár. Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a családtámogatási rendszer teljeskörűen elérhető, a kormány pedig olyan könnyítéseket igyekszik bevezetni, amelyeknek köszönhetően a gyermekvállalás előtt állóknak nem kell lemondaniuk a támogatásokról.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.