Motorok zajától lesz hangos a Balaton! Öt önfeledt nap, dübörgő koncertek, pezsgő programok a napsütötte Alsóörsön, amit az ORFK-OBB is kiemelten támogat! Ne hagyd ki, mi ott leszünk!
Június 5-9. között immár 20. alkalommal özönlik el Alsóörsöt a motorozás és a rockzene szerelmesei, hogy közösen bulizzanak a Balaton északi partjának leghangosabb, nyárindító parádéján. A nemzetközi Harley-Davidson Open Road Fest a korábbi évekhez hasonlóan idén is a legvadabb hazai és külföldi rockbandákat hozza le a Balaton partra, a színpadon zenél majd a Tankcsapda és az Anna and the Barbies, de az Edda művek és az AWS is fergeteges bulival készül! És ez még nem minden; szombaton 22:00 órakor felcsendül a Final Countdown, hiszen a világhírű Europe zenekar érkezik a fesztiválozókhoz.
Az öt napos rendezvény azonban nemcsak a motorőrültek és a rockerek számára felejthetetlen élmény és páratlan kikapcsolódás, hanem valamennyi korosztály remekül szórakozhat. Extrémsport show, motoros felvonulás, kaszkadőr- és műrepülő bemutatók várják a látogatókat, a legkisebbek pedig a rajtvonalhoz állhatnak kismotorjaikkal, és száguldozhatnak a Kids Race elnevezésű jótékonysági futamon június 8-án 18:30-tól.
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság évek óta képviselteti magát az Open Road Festen. A rendezvény motorosok ezrei vendégeskednek az ország minden szegletéből, így a Balaton partján töltött néhány nap remek alkalom arra, hogy a Bizottság felhívja a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára és szabályaira – hiszen a közúti balesetek csökkentése a nyári fesztiválszezon kezdetével a szokásosnál is aktuálisabb.
Ha a fentiek alapján még nem kaptál kedvet a motoros kavalkádhoz, akkor a már hagyománnyá vált nyereményjátékról kétségkívül hallanod kell. Ahogy a fesztivál jelmondata is szól, „mindegy mivel érkezel, lehet, hogy egy Harley-val távozol”! A sorsolásra június 8-án este kerül sor, a legszerencsésebb fesztiválozó egy vadonatúj Harley-Davidson motorral gurulhat haza! A nevezésről bővebben a http://nyerj.openroadfest.hu/ weboldalon lehet olvasni.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.