2021.08.07, 07:04
Ilyenkor miért nem áll félre?

Leesett telefont kerestek a kocsiban a sofőr tevékeny részvételével, így fának ütköztek. Egy tíz éves kisfiú belehalt a sérüléseibe.

A Békés Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Gyulai Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 47 éves gyomaendrődi illetőségű, de kondorosi tartózkodási helyű férfival szemben, aki 2020. decemberében Szarvas külterületén személyautóval okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet.

A férfi december 21-én az esti órákban autózott Szarvas lakott területén kívül a 4401. számú úton, az M44. számú autóút felől Szarvas irányába 83 km/óra sebességgel. A jobb oldali első ülésben a férfi élettársa, míg a jobb oldali hátsó ülésben annak gyermeke, egy 10 éves kisfiú utazott.  A férfi és a nő a biztonsági övet nem használták, míg a gyermekkorú sértett az utazás során biztonsági övvel rögzítette magát. Azonban a balesetet közvetlenül megelőzően kicsatolta azt, hogy a kezéből kiesett mobiltelefont a jármű padlójáról felvegye.

Ezzel egy időben a férfi a jármű haladása közben a gépkocsi hátsó ülése felé fordult a leesett telefont megkeresni, amely miatt nem az utat és a forgalmat figyelte. Ezért bár élettársa figyelmeztettte, egy balra ívelő útkanyarulatban a gépkocsival letért az útról, lehaladt a jobb oldali útpadkára, ahol a járművel egy fának ütközött. A balesetben a gyermekkorú sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően, 2021. január 30-án meghalt, míg a férfi és a nő 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett.

A halálos eredmény becsatolt, szabályosan viselt biztonsági öv használata esetén bizonyosan elmaradt volna. A Gyulai Járási Ügyészség a büntetett előéletű férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja; az irányadó büntetési tételkeret 1-5 évig terjedő szabadságvesztés büntetés. A járási ügyészség mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje, valamint határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől és kötelezze őt a nyomozás során felmerült közel 550 000.-Ft-os bűnügyi költség megfizetésére. Az eljárás a Szarvasi Járásbíróság előtt folytatódik.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14