Az Európai Parlament (EP) elfogadta a gépjárművek típusjóváhagyására és piacfelügyeletére vonatkozó uniós szabályok, az úgynevezett Euro 7 felülvizsgálatáról szóló tárgyalási álláspontját.
Az Euro 7-es rendelettervezet szigorítja a kipufogógáz-kibocsátás jelenlegi határértékeit, és új intézkedéseket vezet be a gumiabroncsok és a fékek szennyezőanyag kibocsátásának csökkentése, valamint az akkumulátorok élettartamának növelése érdekében. A képviselők egyetértenek az Európai Bizottság által a személygépkocsik károsanyag-kibocsátására javasolt szintekkel, és a könnyű haszongépjárművek esetében a kibocsátások további három kategóriára történő bontását javasolják súlyuk alapján. Emellett szigorúbb határértékeket javasolnak a buszok és a nehézgépjárművek laboratóriumi és valós vezetési körülmények között mért kipufogógáz-kibocsátására. A parlament azt is szeretné elérni, hogy az EU fékrészecske-kibocsátásra és a gumiabroncsok kopási arányára vonatkozó számítási módszereket és határértékeket összehangolná az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága által jelenleg kidolgozott nemzetközi szabványokkal.
Az EP nemsokára megkezdi a tárgyalásokat az uniós kormányokkal a jogszabály végleges tartalmáról. Tóth Edina EP-képviselő a szavazás kapcsán kiemelte, hogy az Európai Bizottság a gépjárművek károsanyag-kibocsátásának olyan mértékű csökkentésre tett javaslatot, amely veszélybe sodorta volna az autóipart. Az Európai Bizottság eredeti javaslatához képest a csütörtökön elfogadott EP-javaslat jelentősen csökkenti a rendelettervezet ambíciószintjét, ezzel több időt adva az autóipari szereplőknek az átállásra. A jelenleg hatályos kibocsátási szabványok (Euro 6/VI) 2030. júliusig érvényesek maradnak a személygépkocsikra és a könnyű haszongépjárművekre, valamint 2031. júliusig az autóbuszokra és a teherautókra.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.