2022.09.30, 07:59
Hétvégi lezárások a Nemzeti Vágta miatt

Már péntektől számíthatnak lezárásokra Budapesten a Hősök tere közelében az arra közlekedők.

A Nemzeti Vágtát idén október 1-jén és 2-án, szombaton és vasárnap rendezik a Hősök terén, de már szeptember 30-án, péntek délutántól lezárják a közúti forgalom elől az Andrássy út, valamint a hétvégén a Dózsa György út egy-egy szakaszát, mely miatt a Hősök terét érintő közösségi közlekedési járatok terelve közlekednek. Tehát már szeptember 30-án, pénteken 16:00-tól október 3-án, hétfőn 4:30-ig lezárják az Andrássy utat a Bajza utca és Dózsa György út között, a Hősök terét, az Állatkerti körút egy szakaszát a Gundel Károly út és Hősök tere között, a Kós Károly sétányt, valamint az Olof Palme sétányt a Zichy Mihály út és a Hősök tere között. Október 1-jén, szombaton 8:00 és 20:00 között, illetve október 2-án vasárnap 8:00-tól október 3-a, hétfő 4:30-ig lezárják a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között.

Megváltozik az érintett buszok, trolik járata is. A 105-ös és a 178-as buszok szeptember 30-án, péntek 16:00-tól október 3-án, hétfő 4:30-ig módosított útvonalon közlekednek. A Gyöngyösi utca M felé a buszok nem érintik a Bajza utca M és a Hősök tere M megállókat, viszont megállnak a Bajza utcában a Lendvay utca kereszteződése után kialakított ideiglenes megállóhelyen, a 72M trolibusz Bajza utca megállójában, valamint a Honvédkórház (Hősök tere M) megállóban a Podmaniczky utcában. A belváros felé a buszok nem állnak meg a Hősök tere M és a Bajza utca M megállókban, viszont érintik a 72M trolibusz Honvédkórház (Hősök tere M) és a Rippl-Rónai utca megállóit.

A 20E busz október 1-jén, szombaton 8:00 és 20:00 között, illetve október 2-án vasárnap 8:00-tól október 3-án, hétfő 4:30-ig a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hungária körúton közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere M megállót. Az Ötvenhatosok terén a 30-as buszcsalád járatainak megállójában, a Kacsóh Pongrác útnál pedig az éjszakai járatok megállójában lehet felszállni rá.

 A 30-as, a 30A és a 230-as buszok október 1-jén, szombaton 8:00 és 20:00 között, illetve október 2-án, vasárnap 8:00-tól október 3-án, hétfőn 4:30-ig a Dózsa György út lezárt útszakaszát a Városligeten át kerülik el, ezért nem érintik a Hősök tere M és a Benczúr utca megállókat, továbbá a Keleti pályaudvar felé a Damjanich utca / Dózsa György út megállót sem. A terelt vonalszakaszon a 70-es és a 72M troli érintett megállóiban lehet felszállni a buszokra.

 A 75-ös trolibusz október 1-jén, szombaton 8:00 és 20:00 között, illetve október 2-án vasárnap 8:00-tól október 3-a, hétfő 4:30-ig a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hermina úton át közlekedik, ezért nem érinti a Zichy Géza utca és a Hősök tere közötti megállóit. A terelt vonalszakaszon a 72M és a 74-es troli érintett megállóiban lehet felszállni rá.

 A 979-es éjszakai járat szeptember 30-ról október 1-ére, péntekről szombatra, 1-jéről 2-ára, szombatról vasárnapra, valamint 2-áról 3-ára, vasárnapról hétfőre virradó éjszaka az Andrássy út lezárt szakasza helyett – Újpalota felé a Kodály köröndtől a Dózsa György útig, Csepel felé pedig a Dózsa György úttól a Bajza utca M megállóig – a 70-es trolibusz útvonalára terelve közlekedik, ezért nem érinti a Bajza utca M, a Benczúr utca és a Damjanich utca / Dózsa György út megállóhelyeket, helyettük a 70-es trolibusz Damjanich utcai és Bajza utcai megállóiban lehet felszállni a buszokra.

A 979A éjszakai járat szeptember 30-ról október 1-ére, péntekről szombatra, 1-jéről 2-ára, szombatról vasárnapra virradó éjszaka rövidített útvonalon, Csepel, Csillagtelep és Oktogon M között közlekedik.  Az M1-es metró szombaton és vasárnap, amennyiben a rendezvény látogatók száma indokolja, az igényekhez igazodva megszokottnál sűrűbben közlekedik, azonban biztonsági intézkedésként lezárhatják a Hősök tere állomást a forgalom elől.

 

Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.