2024.02.11, 07:27
Hétfőtől sávlezárás lesz az Árpád hídon

Felújítás miatt egy sávot lezárnak Budapesten az Árpád hídon Pest felé.

A fővárosban felújítás miatt február 12, hétfő reggel 9 órakor egy sávot lezárnak az Árpád híd Pest felé vezető oldalán, a margitszigeti lehajtó utáni szakaszon. A munkák várhatóan negyven napon át tartanak majd a Budapest Közút Zrt. közlése szerint. A forgalomkorlátozást a dilatációcsere miatt kellett elrendelni, sávonként haladnak majd a feladat megoldásával. A közúti forgalom napközben két sávon haladhat majd 30 km/órás sebességkorlátozás mellett. Este 10 és reggel 5 óra között a híd Pest felé vezető oldalán további egy sávot lezárnak majd a margitszigeti lehajtó után. A közlekedőknek fel kell készülniük rá, hogy a hídon az áthaladás több időt vesz majd igénybe, és a forgalmi csúcsidőkben erős torlódásokat generál majd a lezárás, ami hatással lesz a budai oldal forgalmára, elsősorban a Szentendrei út, valamint a Bécsi út és a Pacsirtamező utca tekintetében. A két fő útvonal zsúfoltsága okán számítani lehet a majd a kapcsolódó utcák és párhuzamos közlekedési folyosók terheltségére is. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai a korlátozás idején is a megszokott rend szerint fognak közlekedni.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14