Hétfőn Budapesten külföldi delegációk közlekedése miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Nehezebb lesz a közlekedés Budapesten december 13-án, hétfőn, ugyanis Magyarországra látogat Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és csúcstalálkozón vesz részt a visegrádi országok miniszterelnökeivel. A hatóságok a delegációk miatt több forgalmas útvonalat, csomópontot időszakosan lezárhatnak, a közlekedést rövid időre megállíthatják. A korlátozások a BKK járatait is érintik, ezért hétfőn Budapesten a felszíni közlekedésben hosszabb menetidőkre kell számítani. Érdemes a metrót választani, illetve a szokottnál korábban útnak indulni. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felhívta a figyelmet rá, hogy az I. kerületi Lánchíd utcát hosszabb időre, várhatóan 10 órától 22 óráig lezárják a közúti forgalom elől, a 105-ös autóbusz módosított útvonalon közlekedik, a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár helyett a 178-as autóbusz Alagút utca, Szarvas tér és Dózsa György tér megállóhelyein áll meg.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
