Sajnos a közúti balesetek nyáron sem szünetelnek. A sávelhagyásos balesetekhez felzárkóztak az elsőbbségadás elmulasztásából fakadó ütközések.
Magyarország közútjain július utolsó teljes hetében 1259 olyan baleset történt, amely a rendőrség tudomására jutott. Ezekből 330 járt személyi sérüléssel, amelyekből 90 súlyos-, 233 könnyű sérülés volt. A balesetekben nyolcan vesztették életüket, köztük egy öt éves kislány is.
A múlt heti első halálos baleset Pest megyében, Majosháza mellett történt. Július 21-én virradó éjszaka egy 19 éves férfi személykocsival egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a szemből érkező 55 éves férfi vezette járműszerelvénnyel. A balesetben a fiatal autós a helyszínen meghalt. A vizsgálat jelenlegi állása szerint a fiatalember nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette járművét.
Szintén július 21-én történt a második baleset a múlt héten. Károlyháza körzetében az M1-es autópálya bal pályatestének 153 km-szelvényében délután egy 36 éves külföldi férfi személyautóval forgalmi ok miatt a belső forgalmi sávból áttért a külső forgalmi sávba, majd onnan tovább a leállósávba. Ott viszont nekiütközött egy álló autómentő tehergépkocsinak, majd elütötte annak kezelőjét, egy 28 éves férfit, aki a jármű mellett tartózkodott és egy üzemképtelen autó mentését végezte. A baleset következtében az autómentős a helyszínen meghalt, a személyautó utasai közül a sofőr felesége súlyos, míg a sofőr és két gyermeke könnyű sérüléseket szenvedett. A vizsgálat szerint a baleset oka, hogy a balesetet okozó sofőr nem az út és forgalmi viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette a járművet.
Három nap múlva, július 24-én történt a múlt heti következő halálos kimenetelű közúti baleset. Polgár közelében a 35-ös számú főúton délelőtt egy 66 éves férfi személyautóval áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő 37 éves férfi által vezetett tehergépkocsival. A balesetben a személyautó sofőrje és 89 éves női utasa a helyszínen meghalt.
A múlt héten 24-én volt a legtöbb halálos baleset. Délután Jászberényben egy útkereszteződésben, egy 43 éves nő személykocsival az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a neki balról érkező autóbusznak, amelyet egy 63 éves férfi vezetett. A baleset következtében a személyautó vezetője a helyszínen meghalt.
Késő délután, szintén 24-én Levél lakott területen belül az 1-es főúton egy 33 éves férfi kerékpárral kellő körültekintés nélkül kívánt áthaladni, így összeütközött egy 33 éves férfi vezette személygépkocsival. A baleset következtében a kerékpáros a kórházba szállítás közben meghalt.
Július 24-én kora este Nemeskolta és Sorkifalud között, a közúton, egy 20 éves férfi az általa vezetett mezőgazdasági vontatóból és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel az „elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva behajtott az útkereszteződésbe. Ott összeütközött egy szabályosan közlekedő 39 éves nő által vezetett személykocsival. A balesetben a személyautó bal hátsó ülésen szabályosan gyermekülésben utazó 5 éves kislány életveszélyes sérülést szenvedett, majd a kórházba szállítását követően hajnalban elhunyt.
A következő múlt heti halálos kimenetelű közúti baleset július 25-én történt. Földeák lakott területén kívül, kora este egy 31 éves férfi személyautóval egy enyhe ívű bal kanyarban ismeretlen okból az úttestről jobbra letért, majd a füves útpadkán és útárokban több száz métert továbbhaladva a keresztirányú földút rézsűjének ütközött. Az ütközéstől a jármű a levegőbe repült, majd többször átfordulva a tetejére borulva állt meg a szántóföldön. A balesetben a sofőr súlyos sérülést szenvedett, a jármű utasai közül egy 31 éves férfi a helyszínen meghalt, további két utasa súlyos- és egy könnyű sérülést szenvedett.
Presztizs beruházás
Egymilliárd forintból felújítják a Hungaroringet övező 3365 méternyi utat.
Presztizs beruházás
Egymilliárd forintból felújítják a Hungaroringet övező 3365 méternyi utat.
Dugós napoknak nézünk elébe
Burkolatfelújítás miatt korlátozások lesznek az M5-ösön és az M0-son. Huzamosan teljes útzár lesz a Biatorbágyot Páttyal összekötő országúton is.
Dugós napoknak nézünk elébe
Burkolatfelújítás miatt korlátozások lesznek az M5-ösön és az M0-son. Huzamosan teljes útzár lesz a Biatorbágyot Páttyal összekötő országúton is.
Csenget az elektromos-kassza
Ötezer felett a sikeres pályázók száma, akiknek elektromos autó vásárlásához utaltak ki támogatást a vállalati e-autó programban.
Csenget az elektromos-kassza
Ötezer felett a sikeres pályázók száma, akiknek elektromos autó vásárlásához utaltak ki támogatást a vállalati e-autó programban.
Utcai töltések: hellyel-közzel
Bár közel 3200 nyilvános elektromos töltőberendezés működik Magyarországon, a lefedettség hézagos, sokszor a rendelkezésre állás is problémás.
Utcai töltések: hellyel-közzel
Bár közel 3200 nyilvános elektromos töltőberendezés működik Magyarországon, a lefedettség hézagos, sokszor a rendelkezésre állás is problémás.
Kiépítik az új horvát autópályadíj fizetőrendszert
Horvátország megkezdi az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer, a Crolibertas kapuinak telepítését az A3-as autópályán (Zágráb-Eszék).
Kiépítik az új horvát autópályadíj fizetőrendszert
Horvátország megkezdi az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer, a Crolibertas kapuinak telepítését az A3-as autópályán (Zágráb-Eszék).
Engedd, hogy észrevegyenek!
Idén november 7-én, pénteken lesz a „Light Friday” az ORFK-OBB rendezésében! Jöjjenek, keressék a rendőröket, akik 100 százalékos árengedménnyel ajándékoznak láthatósági eszközöket a jelentkezőknek!

Az áldozatokra emlékeztünk!
Mindenszentek és Halottak napja alkalmából az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közúti balesetek halálos áldozataira emlékezett.
Az áldozatokra emlékeztünk!
Mindenszentek és Halottak napja alkalmából az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a közúti balesetek halálos áldozataira emlékezett.
Továbbgurul Európa
Az EU-ban 10 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben az egy évvel korábbi értékhez képest.
Továbbgurul Európa
Az EU-ban 10 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben az egy évvel korábbi értékhez képest.