A Suzuki felmérése szerint a „célcsoportjuk” nyaraláshoz szívesebben használja az autóját, mint más közlekedési eszközt.
Minden gyártói-, kereskedelmi cég folyamatosan figyeli a piaci célcsoportját, magyarul a lehetséges vásárlóit, hogy ismerje a szokásaikat, ami segít a termékfejlesztésben és persze az eladásban is. A Suzuki május végén készített egy „Autóvezetés és nyaralás” című közvélemény kutatást, amelyben online felületen 2129, 18 év feletti magyar autóvezető töltötte ki értékelhetően a kérdőívüket.
A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 27 százaléka változtatott az autóhasználati szokásain az elmúlt időszakban, többek között a benzinárak, a nagyobb felelősség vagy éppen a jármű nem megfelelő állapota miatt. Aki változtatott az autózási szokásain, azok közül 16,86 százalék hétköznap kevesebbet, nyaraláskor viszont többet használja az autót. 8,97 százalékuk továbbra is autóval nyaral, de kevesebbszer utazik külföldre, mindössze 1,6 százalék mondta, hogy már nem indul útnak autóval külföldre.
A válaszadók többsége viszont 95,58 százalékban nyaraláskor inkább autózik. Az indokok között szerepel, hogy a saját jármű szabadságot ad (33,48%), praktikus (a csomagok, háziállat miatt – 31,63%), a vezetés élvezetes elfoglaltság (20,79%), biztonságos (4,98%), megválaszthatóak az útitársak (4,52%), költséghatékony (3,85%) és kiszámítható (0,75%), mert az utazó nincs kitéve például járattörléseknek.

A felmérés szerint a megkérdezettek hosszabb út előtt az autóval is foglalkoznak: a válaszadók 67,64 százaléka nem indul el a gépjármű műszaki állapotának ellenőrzése nélkül, viszont csupán az elővigyázatosabbak fele viszi autóját szakemberhez. Több mint 38 százalék maga ellenőrzi az autó megfelelő műszaki állapotát a saját tudása szerint.
A válaszadók közül tízből hatan három óránál hosszabb útnak is nekivágnak, többségük pedig (68,20%) spontán pihenőt tart fáradtság esetén, míg a megkérdezettek 16,91 százaléka előre tervezett megállást iktat be. Aki nem szeret messzire vezetni, annak a nem tetsző tényezők az időjárás (32,97%), a sötétség (21,93%), vagy éppen a fáradtság (5,68%). Egy autós utazás előtt sok családban külön figyelmet fordítanak arra is, hogy mivel foglalják le a járműben utazó gyerekeket: az elektronikai eszközök (24,17%), a hangoskönyv (15,45%) és a mesemondás (14,81%) a három leggyakoribb praktika, amelyet a szülők bevetnek.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.