2022.06.28, 18:41
Három hétig bírtuk…

…a negyedikre visszarontottuk. Újra tíz fölé emelkedett az egy hét alatt közúti közlekedési balesetben elhunytak száma.

A hatóságok tudomására jutott balesetek számának enyhe csökkenése mellett a balesetek kimenetelének súlyossága és a baleseti halálesetek száma is emelkedett. Ez utóbbiak száma jelentősen, 14-re nőtt, pont egy hónapja volt ennyi, a köztes három hétben egyszámjegyű értékeket írhattunk a statisztikába. Az egy hét alatti közúti baleseti szám a csökkenés ellenére még mindig magas, 1362. E számból 249 balesetben történt könnyű sérülés, és ismét emelkedő tendenciát mutatva, 104 balesettől távoztak a mentők súlyos sérülttel az mentőkocsiban.

A június 20-val induló héten az első halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset Csongrád-Csanád megyében, Makó közelében történt hétfő délután. A 4414. számú út 21. km-szelvényében ismeretlen személy személygépkocsival az úttestről jobb oldalra lehaladt és fának ütközött. Az ütközéstől a gépkocsi kigyulladt és kiégett. A gépkocsiban egyedül tartózkodó ismeretlen gépkocsivezető a baleset során a helyszínen meghalt. A gépkocsi feltételezett vezetője egy 61 éves férfi.

A második múlt heti halálos baleset június 21-én, kedden kora délelőtt történt Bács-Kiskun megyében. Kiskunfélegyháza közelében egy 35 éves külföldi férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel nekiütközött az előtte forgalmi ok miatt álló, egy 23 éves férfi által vezetett személygépkocsinak. A hátulról meglökött személyautó nekiütközött egy járműszerelvénynek, majd egy 47 éves nő által vezetett személygépkocsinak is. A „szendvicsbe” fogott autó utasa, egy 52 éves nő a helyszínen meghalt. A személyautó sofőrje, valamint a vizsgálat jelenlegi állása szerint a balesetért felelős kamion sofőrje súlyos-, a balesetben szereplő másik személyautó utasa, egy 17 éves fiú könnyű sérülést szenvedett.

Kedd különösen terhelt nap volt, hiszen öt halálos kimenetelű baleset is történt azon a napon. A második szintén délelőtt, a Pest megyei Bugyi közelében egy 66 éves férfi személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra és nekiütközött a szemből érkező, egy 52 éves férfi által vezetett járműszerelvénynek. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt, a teherautó sofőrje könnyű sérülést szenvedett.

Halálos Közúti Baleset Történt Bugyi Térségében
Halálos közúti baleset Bugyi közelében (MTI fotók)

A harmadik keddi halálos baleset helyszíne Veszprém megye volt. Várpalota közelében délelőtt egy 40 éves férfi motorkerékpárral az úttestről balra lehaladt és a szalagkorlátnak ütközött. A motoros a balesetben a helyszínen meghalt.

A negyedik keddi halálos baleset kora délután történt. Somogy megyében, Somogysámson lakott területén egy 27 éves férfi személygépkocsival elütötte az úttesten gyalogosan áthaladni szándékozó 61 éves nőt, aki a balesetben a helyszínen meghalt.

Az ötödik keddi halálos baleset is délután történt Heves megyében. Egerszalók közelében egy 62 éves férfi motorkerékpárral egy jobbra ívelő útkanyarulatban az úttestről lehaladt és felborult. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

A hetedik múlt heti baleset június 22-én, szerdán történt Vas megyében. Kora délután Káld közelében a 84-es számú főúton egy 55 éves külföldi férfi személygépkocsival áttért az úttest menetiránya szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóbusszal. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.

Szerdán is történt még egy halálos baleset, kevéssel az előző után. Nyárlőrinc közelében a 44. számú főút 16.686-méterszelvényénél egy 43 éves férfi személygépkocsival áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött a vele szemben közlekedő járműszerelvénynek. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.

A kilencedik múlt heti halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset június 23-án, csütörtökön, késő délután történt Budapesten. A XVIII. kerületben a Ferihegyi repülőtérre vezető úton egy 69 éves férfi szabálytalanul az úttestre lépett és egy kisbusz elütötte. A gyalogos a helyszínen az életét vesztette.

Csütörtöki a múlt heti tizedik halálos baleset is, amely kora este történt. Komárom-Esztergom megyében, Tatabányán a Szent Borbála kórház főbejárata előtti útszakaszon egy 42 éves férfi az általa vezetett motorkerékpár felett elvesztette az uralmát, emiatt a menetirány szerinti jobb oldali útpadka melletti fának ütközött. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

Egy nap szünetet követően, június 25-én, szombaton folytatódott a halálos balesetek balszerencsés sora. A Zala megyei Irsapuszta közelében pirkadat előtt történt a tizenegyedik múlt heti halálos baleset. Egy 37 éves külföldi nő személygépkocsival áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő járműszerelvénnyel. A balesetben a női sofőr a helyszínen meghalt, egy fő utasa súlyos, további egy fő utasa pedig könnyű sérülést szenvedett.

Szombat délben történt a tizenkettedik múlt heti halálos baleset. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Hernádkak közelében egy 60 éves férfi személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő, egy 56 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A balesetben a vizsgálat jelen állása szerint a balesetet okozó sofőr és utasa, egy 58 éves nő súlyos sérüléseket szenvedtek, míg a vétlen autó sofőrjét az égő járműből nem tudták kimenteni, így a helyszínen meghalt.

Június 26-ra, vasárnapra esett a tizenharmadik múlt heti halálos kimenetelű baleset. Budapesten a X. kerületben délután egy 20 éves férfi személygépkocsival sávváltás során összeütközött az autóbusz forgalmi sávba érkező, egy 53 éves férfi által vezetett személygépkocsival, amely az ütközést követően az oldalára borult és villanyoszlopnak ütközött. A balesetben ez utóbbi autó 28 éves férfi utasa a kórházba szállítást követően elhunyt. A felborult kocsi sofőrje, valamint utasai, egy 15 éves fiú és egy 21 éves férfi könnyű sérülést szenvedtek.

A múlt heti utolsó baleset szintén vasárnap délután történt Pókaszepetk lakott területen. Egy 67 éves külföldi férfi személygépkocsival egy ingatlan parkolójába kívánt balra bekanyarodni, azonban kocsija bal első sarkával neki ütközött a mögötte azonos irányba közlekedő, előzésben lévő, egy 22 éves férfi által vezetett motorkerékpárral. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

 

Obb 30ev

Buszok útdíjának a változása

Az általános rendezőelvtől eltérően az autóbuszoknál az infrastruktúra-díj megállapítása nem a gépjármű tengelyszáma, hanem a műszakilag megállapított legnagyobb össztömege alapján számítandó.

...
2024.03.29. 15:18

Buszok útdíjának a változása

Az általános rendezőelvtől eltérően az autóbuszoknál az infrastruktúra-díj megállapítása nem a gépjármű tengelyszáma, hanem a műszakilag megállapított legnagyobb össztömege alapján számítandó.

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

...
2024.03.29. 06:43

Húsvétkor is mindenkit hazavárnak

A húsvéti ünnepek alatt az ország területén jelentős forgalomnövekedésre kell számítani. Érdemes erre felkészülni.

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

...
2024.03.28. 19:11

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.