Vádat emeltek egy lengyel sofőr ellen, aki Nógrád megyében halálra gázolt egy gyalogost, majd hazájába menekült.
A Nógrád megyei főügyész, Bóna Gyula közleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt vádat emelt egy 40 éves katowicei férfival szemben, aki 2020 áprilisában Nagyorosziban elütött egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült. A férfi a baleset reggelén indult Lengyelországból Tolna megyébe, majd délután vissza hazájába. Nagyorosziban, nappali látási viszonyok között, egy gyártelep előtt az útpadkára hajtott, és hátulról, mintegy 50 kilométer/órás sebességgel ütötte el a 43 éves sértettet.
A vádlott a baleset után a megrongálódott autójával megállás nélkül továbbhajtott, nem győződött meg arról, hogy a sértett segítségnyújtásra szorul-e. Az árokban fekvő sértettet csak mintegy fél óra elteltével látta meg egy busz utasa, mentőt hívtak hozzá, de az életét nem lehetett megmenteni. A főügyész közölte: a rendőrök a térségben lévő kamerák felvételeinek elemzésével röviddel a baleset után már ismerték a jármű pontos típusát és rendszámát, majd szlovák és lengyel kollégáik segítségével Lengyelországban elfogták a sofőrt. A férfi tagadja a cselekmény elkövetését. Az ügyészség azt indítványozta, hogy ha a vádlott a tárgyalás megkezdése előtt, az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését, ítéljék 5 év börtönre, továbbá a járművezetéstől 8 évre tiltsák el.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
