2021.12.22, 15:57
Ha már megelőzte tovább is mehetett volna

Igyekezett az egyik, lassú volt a másik. Ezért az egyik megelőzte a másikat, de utána lefékezett, kiszállt, bunyózott. Ha sietett, miért nem ment tovább? Most majd a buszon gondolkodhat.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze vádat emelt egy 41 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki egy kockázatos előzés után hirtelen fékezésre kényszerítette, ezután pedig meg is ütötte a vétlen sofőrt. A férfi 2021. május 9-én kora este a 2115. számú, irányonként egy-egy forgalmi sávval ellátott úton Bánk felől Felsőpetény irányába vezette gépkocsiját, mikor utolérte a sértett mintegy 70 km/óra sebességgel haladó autóját. Sérelmezve az alacsonyabb sebességet, veszélyesen csekély követési távolságot vett fel, közben többször is villogott a távolsági fényszóróval, valamint több kürtjelzést is adott, végül megelőzte az autót.
A manőver után visszatért a sávjukba, és indokolatlanul lefékezett, amivel hirtelen fékezésre kényszerítette az immár mögötte haladó sértettet is. Mindkét gépkocsi megállt, a vádlott ezután kiszállt, visszament a sértett autójához, szitkozódott, majd a letekert ablakon át arcon ütötte a férfit. A sértett a további bántalmazástól tartva felhúzta az ablakot, azonban a vádlott a vezető oldali ajtót túlfeszítve, nagy erővel kinyitotta, ami nekinyomódott a sárvédő lemeznek, és két helyen behorpadt. Az autóban a rongálással 59 450 Ft kár keletkezett.
A járművek ugyan nem ütköztek össze, azonban a baleset bekövetkezésének reális lehetősége fennállt, így a vádlott a fékezéssel közvetlen veszélybe sodorta a sértett és a vele utazó felesége testi épségét. Az ügyészség ezért a férfi ellen a testi sértés, a rongálás és a garázdaság mellett közúti veszélyeztetés bűntette miatt is vádat emelt, amelyben a vádlott büntetlen előéletére figyelemmel felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, továbbá közúti járművezetéstől eltiltásra, valamint arra tett indítványt, hogy a vádlott a járműben okozott kárt és a közel 60 000 forintos bűnügyi költséget is fizesse meg. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság hoz döntést.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14