2025.03.12, 15:18
Gyorsrazzia ittas vezetők kiszűrésére

Két ellenőrzésen 23 ittas sofőrt értek tetten Budapesten és az agglomerációban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Pest vármegyei és a budapesti főkapitányság közös közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott március 3-án reggel 4 óra 45 perctől 9 óráig, és március 7-én 21 órától másnap reggel 4 óra 30 percig; az akció elsősorban az ittas és bódult járművezetők kiszűrésére irányult. A rendőrök több helyszínen végeztek ellenőrzést a fővárosban a ki- és a bevezető utakon, valamint a környező településeken.

Az akció során 6614 gépjárművezetőből 23 bizonyult ittasnak; 12 esetben büntetőeljárás indult, 11 esetben pedig – ahol az ittasság mértéke nem érte el a bűncselekményi határt – közigazgatási bírságot szabtak ki, összesen 1 millió 336 ezer forintot. Egy sofőrt azért fogtak el, mert felmerült a bódult járművezetés gyanúja, vele szemben szakértők bevonásával indult büntetőeljárás.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.