72 órán belül 2 év börtönt kapott a tettéért az autóval garázdálkodó férfi.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés és rongálás miatt bíróság elé állított egy férfit. Az elkövető Húsvét hétfőn ittasan, több autót megrongálva egy kávézó nyitott udvarából elindult egy autóval, azonban nem jutott messzire, mert a közelben lévők rácsukták a nagykaput.
A vád szerint a férfi 2024. április 1-jén, délben, ittasan megjelent egy kiskunfélegyházi kávézó nyitott udvarában, majd a tulajdonos engedélye nélkül beszállt az ott parkoló, lezáratlan gépkocsiba és elindult. Manőverezés közben az udvarban több autót összetört, amire az ott dolgozók is felfigyeltek és mielőtt a férfi kihajtott volna, gyorsan becsukták előtte az utcai nagykaput. Az alkalmi sofőrt láthatóan nem zavarta mindez, mert nekihajtott a nagykapunak, végül pedig megállt. Az alkalmazottak ezután megakadályozták azt is, hogy elhagyja a helyszínt, egyidejűleg pedig értesítették a kiskunfélegyházi rendőröket, akik a férfit őrizetbe vették. A férfi gépjármű vezetői engedéllyel nem rendelkezik.
Az ügyészség a különös visszaesőnek számító férfit az őrizet 72 órás tartama alatt bíróság elé állította. A Kiskunfélegyházi Járásbíróság az elkövető bűnösségét a váddal egyezően megállapította és ezért vele szemben 2 év börtönbüntetést szabott ki, továbbá 2 évre eltiltotta a közügyektől gyakorlásától, 5 évre a járművezetéstől. Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így az azonnal jogerős lett. A rendőrségi szemlén készült képeken a bűncselekmény helyszíne, továbbá a megrongált autó és nagykapu láthatók.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.