2020.06.23, 20:48
Gyenge évre számítanak az autógyártók

Az idén 25 százalékos, a valaha regisztrált legnagyobb mértékű lehet az újautó-eladások visszaesése az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA kedden publikált éves prognózisában.

Az ACEA előrejelzése szerint a 2019-es 12,8 millióról több mint 3 millióval, 25 százalékkal 9,6 millióra csökkenhet az idén az eladott autók száma az Európai Unióban. Legutóbbi, januári prognózisában még 2 százalékos csökkenést jelzett előre a folyó évre az ACEA. A március közepén bevezetett járványvédelmi intézkedések miatt az értékesítések az év elejétől május végéig 41,5 százalékkal csökkentek a 2019-eshez képest. Januárban 7,5 százalékos, februárban 7,4 százalékos, márciusban 55,1 százalékos, áprilisban 76,3 százalékos, májusban pedig 52,3 százalékos volt az eladások éves csökkenése. A helyzet azonban a korlátozó intézkedések fokozatos feloldásának köszönhetően az év hátra lévő részében már enyhülni fog az ACEA prognózisa szerint. Az autóértékesítések szám szerint az idén lesznek a legkisebbek 2013 óta, amikor a 2008-2009-es pénzügyi válságot követően a legmélyebb pontot érték el az autóipar eladásai. A százalékos csökkenés viszont a legnagyobb lesz, amit az európai autóipari ágazat valaha elszenvedett. Az európai autóipari ágazat 13,8 millió alkalmazottat foglalkoztat közvetlenül vagy közvetve, az Európai Unióban alkalmazásban állók 6,1 százalékát. A feldolgozóipari állások 11,4 százaléka, 3,5 millió az autóipari ágazatban van.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.