2021.06.17, 20:48
Görögország nyerte az ETSC PIN Award 2021 díjat

Görögországban az elmúlt évtizedben példaértékűen fejlődött a közúti közlekedés biztonsága.

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) közleménye szerint 2020-ban 579 fő vesztette életét közúti balesetben a görög utakon, 54%-kal kevesebb, mint 2010-ben. A súlyosan sérültek számában a vizsgált időszakban 72%-os csökkenést mértek. Ezzel a teljesítményével Görögország lett az egyetlen tagállam, amelynek sikerült teljesíteni az Európai Bizottság előző évtizedre vonatkozó közlekedésbiztonsági célkitűzését, a közúti halálozások számának felére csökkentését. Az elért eredmények alapján az ETSC a 2021 évi PIN Award díjat Görögországnak ítélte oda.

A görög sikerek hátterében a közlekedésbiztonság összes területén tett átfogó erőfeszítések, célirányos intézkedések állnak, ide értve a közúti infrastruktúra fejlesztését (a görög autópálya hálózat 11 év alatt csaknem 1 500 km-rel bővült, emellett az úthálózat jelentős részét felújították), a szabályozási háttér átalakítását, a szankciórendszer szigorítását, valamint a közúti ellenőrzések fokozását. Mindezek jelentős változásokat eredményeztek a közlekedők jogkövetési hajlandóságában. Elégedettségre azonban mégsem lehet ok, mivel nemzetközi összehasonlításban az egymillió lakosra jutó közúti halálozások számában Görögország az uniós mezőny második felében szerepel, 2020. évi teljesítménye nem éri el az EU tagállamok átlagát.

Az ETSC a 2021. június 16-án megjelent PIN (Performance Index) jelentésében az Európai Unió közúti közlekedésbiztonsági helyzetében bekövetkezett változásokat, valamint a közúti halálozási adatok 2020. évi alakulását is ismertette. Az uniós adatok szerint 2020-ban 18 844 fő vesztette életét közúti balesetben az EU úthálózatán, 3 919 fővel(!), azaz 17,4%-kal kevesebb, mint 2019-ben (akkor 22 763 halálos áldozatot regisztráltak). Ilyen mértékű éves csökkenés a közösségi szintű adatgyűjtés kezdete óta nem volt tapasztalható, és az is rekord, hogy először csökkent 20 000 fő alá a közúti balesetben meghalt személyek száma.

Abra1
Közúti halálozások százalékos alakulása az EU-ban, 2010-2020 között (forrás: ETSC)

Amennyiben az elmúlt évi adatokat a 2010-es év megfelelő adataival hasonlítjuk össze, azt láthatjuk, hogy az Európai Unióban az előző évtizedben mintegy 37%-kal csökkent a közúti halálozások száma (2010-ben még 29 961 életet követelt a közúti közlekedés). Annak ellenére, hogy a 2010-2020 közötti időszakban meghatározott uniós közlekedésbiztonsági célkitűzés nem teljesült (50% helyett 37%-kal sikerült visszaszorítani a közúti halálozások számát), a törekvések nem voltak hiábavalóak. Az ETSC PIN jelentésében vizsgált valamennyi ország javított a közlekedésbiztonsági helyzetén és csökkentette a közúti baleseti halálesetek számát.

Az uniós célt a már említettek szerint kizárólag Görögország érte el (sőt, túl is teljesítette) a balesetben meghaltak számának 54%-os csökkentésével. A tagállamok közül Portugália, Spanyolország, Horvátország, Belgium, Szlovénia, Olaszország, Litvánia, Bulgária, Dánia, Ausztria és Magyarország teljesítménye haladta meg kisebb-nagyobb mértékben az EU átlagát, míg a legszerényebb mértékű csökkenést Hollandiában regisztrálták.

A közúti halálozásokon túl a súlyosan sérült személyek száma 2010 és 2020 között az EU-országokban 14%-os csökkenést mutat (190 921-ről 164 437-re). Azonban ilyen adatot 23 tagállam szolgáltatott, és azt sem a jövőre vonatkozó közös fogalmi meghatározás, hanem a súlyos sérülés nemzeti értelmezése alapján. Az egymillió lakosra jutó közúti halálos áldozatok száma uniós átlaga 2020-ban 42,3 fő volt, amely ugyancsak jó eredmény a 2010 évi 67,6 fővel szemben. Az egyes országok adatai között ugyanakkor akár három-négyszeres különbségek is kimutathatók.

Abra2Egymillió lakosra jutó közúti halálozások száma az EU-ban 2010-ben és 2020-ban (forrás: ETSC)

 

Az uniós tagállamok közül 2020-ban Svédország (19,8 fő/egymillió lakos), Málta (23,3), valamint Dánia (26,6) útjain lehetett a legnagyobb biztonsággal közlekedni, míg a legkedvezőtlenebb adatok Lettországot (72,9), valamint Romániát (85,2) jellemzik. Az elmúlt évi baleseti adatokra a Covid-19 világjárvány jelentős hatást gyakorolt. Ennek mértékét konkrétan megállapítani nem lehet, mert nincs erre vonatkozó elfogadott mérési módszer, továbbá több országban (öt uniós tagállamban, valamint Svájcban) a járvány időszakában is nőtt a halálos áldozatszám. A koronavírustól való félelem, valamint a tagállamok által bevezetett intézkedések, utazási és egyéb korlátozások következtében a közúti forgalom jelentősen visszaesett, és közúti halálozások erőteljes visszaesése különösen 2020. áprilisában, a korlátozások első teljes hónapjában volt érezhető.

Összegezve, az elmúlt tíz év során 56 305 fővel kevesebben haltak meg az uniós utakon, mint akkor, ha a halálozások száma a 2010-es szinten maradt volna. Az ETSC a közúti halálesetek megelőzésével járó, elmaradt gazdasági veszteségek értékét – a felbecsülhetetlen humánus értékek mellett – körülbelül 156 milliárd euróra becsüli.

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

...
2024.04.19. 09:47

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

...
2024.04.19. 07:37

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

...
2024.04.18. 08:14

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

...
2024.04.16. 08:28

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

...
2024.04.15. 10:17

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

...
2024.04.15. 06:08

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

Figyeljenek a jövő héten a sebességükre!

Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!

...
2024.04.14. 17:56

Figyeljenek a jövő héten a sebességükre!

Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!

Hétfői dugó-tipp

Hétfőtől útfelújítás nehezíti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítését.

...
2024.04.14. 05:54

Hétfői dugó-tipp

Hétfőtől útfelújítás nehezíti a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítését.