Az Unió a 2020/698/EU, úgynevezett „Omnibus” rendeletével kihirdette azokat a 2020. június 4-től kötelezően alkalmazandó könnyítéseket, amelyek az egyes, a járványhelyzet ideje alatt lejárt igazolványok és engedélyek érvényességének automatikus meghosszabbítására vonatkoznak.
A fent említett rendelkezések egyes pontjainak alkalmazásáról a tagállamok saját hatáskörben dönthettek, Magyarország arról értesítette az Európai Bizottságot, hogy úgy döntött, csak a műszaki vizsgával kapcsolatos uniós hosszabbítási lehetőségekkel nem él, minden további határidő módosítás Magyarországon is érvényes.
Emlékeztetőül: a rendelet a közúti szállítás folyamatosságának biztosítása érdekében, az elmúlt hónapok azon tapasztalatai alapján született, hogy a fuvarozók és más érintett személyek a korlátozó intézkedések miatt nem minden esetben tudnak megfelelni a bizonyítványok és engedélyek megújításával vagy meghosszabbításával kapcsolatos előírásoknak, vagy az illetékes hatóságok nem (vagy nem az előírt határidőre) tudnak eleget tenni kötelezettségeiknek.
Az alábbi táblázatban jelzett ügyeknél (de nem mindegyiknél!) az egyes tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem élnek a lehetőséggel. Vagy azért, mert nem szembesültek nehézséggel, vagy azért, mert korábban már meghozták a kapcsolódó nemzeti enyhítő intézkedéseket. Azt azonban „nem akadályozhatják meg, hogy egy gazdasági szereplő vagy egyén az e rendelet szerint biztosított, egy másik tagállamban alkalmazandó eltérésekre támaszkodjon, és különösen el kell ismerniük az olyan engedélyeket és bizonyítványokat, amelyeknek az érvényességét e rendelet alapján meghosszabbították.”
A „nem alkalmazásról” (a táblázatban ld. ’opt-out’) az értesítését követően az Európai Bizottság tájékoztatja a többi tagállamot és értesítést tesz közzé az EU Hivatalos Lapjában. Magyarország a Bizottságnak megküldött tájékoztatása szerint csak a műszaki vizsga esetében nem alkalmazza a könnyítés.
| tárgy | eredeti lejárat/határidő (referencia időszak) |
hosszabbítás/kiterjesztés | opt-out |
| időszakos GKI-továbbképzés | febr.1. és aug.31. között | + 7 hónap[1] | |
| 95-ös kód | febr.1. és aug.31. között | + 7 hónap | |
| GKI-kártya | febr.1. és aug.31. között | + 7 hónap | |
| vezetői engedély | + 7 hónap | igen | |
| a tachográf készülékek periodikus vizsgálata | márc.1. és aug.31. között | + 6 hónap | igen |
| járművezetői kártya igénylés | kérelmezés márc.1. és aug.31. között | max. 2 hónap[2] | igen |
| csere | kérelmezés márc.1. és aug.31. között | max. 2 hónap | igen |
| időszakos műszaki vizsga elvégzése | febr.1. és aug.31. között | + 7 hónap | igen, Mao.* |
| műszaki vizsgálati bizonyítvány | febr.1. és aug.31. között | + 7 hónap | igen, Mao.* |
| pénzügyi megfelelőség hiánya | márc.1. és szept.30. között[3] | max.12 hónap[4] | |
| közösségi engedély | márc.1. és aug.31. között | + 6 hónap | igen |
| járművezetői igazolvány (nem-EU-sok) |
márc.1. és aug.31. között | + 6 hónap | igen |
*Magyarország nem él a hosszabbítás lehetőségével!
A rendelet hatálybalépése előtt hozott tagállami intézkedések érvényben maradnak. A Bizottság egyedi jóváhagyásával a referencia időszakok vagy a hosszabbítás időszakai max. 6 hónappal kiterjeszthetőek, 2020. augusztus 1-ét megelőző tagállami kérelmet követően.
(megjegyzések)
[1] = hét hónappal meghosszabbítottnak kell tekinteni
[2] = a hatóságok az új kártyát legkésőbb a kérelem kézhezvételét követő két hónapon belül állítják ki
[3] az időszak egészét vagy egy részét lefedő beszámolók és igazolások alapján megállapított nem megfelelőség esetén
[4] a hiányosság orvoslására adott hatósági határidő max. 12 hónapra megnövelhető

Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.