Változik a közlekedés a fővárosban a hétvégén a 39. SPAR Maraton idején.
Október 12-13-án rendezik meg a 39. SPAR Budapest Maraton futóversenyt, ezért közlekedési változásokra kell készülni. Október 12-én, szombaton a budai alsó és felső rakpartokon valamint a Lánchídon, október 13-án, vasárnap délelőtt és kora délután a Duna mentén a Rákóczi híd és az Árpád híd között. A Szabadság hidat vasárnap várhatóan 9:20-tól a kora délutáni órákig lezárják a közúti forgalom elől, emellett az Árpád hídon is sávlezárásra kell számítani, míg várhatóan 9 és 10:40 között korlátozzák a Lánchíd, az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út forgalmát is. Az érintett közösségi közlekedési járatok terelve közlekednek. Az egyszerűbb eljutás érdekében a BKK a metrók igénybevételét ajánlja. A rajt és a cél a XI. kerületi Pázmány Péter sétányon lesz, amit az előkészítő munkák miatt már október 11-én, pénteken lezárnak. A verseny napjait megelőzően, már október 11-én, pénteken 9 órától lezárják a XI. kerületi Pázmány Péter sétányt, amely egészen október 13-án, vasárnapig zárva marad. A futóversenyek idején, azaz október 12-én, és 13-án, szombaton és vasárnap jellemzően 9 és 16 óra között további számos utat, teret és hidat fognak lezárni. Korlátozva lesz a forgalom többek között a Bem rakparton, a Budai alsó rakparton, a Műegyetem rakparton és a Pesti alsó rakpart egy-egy szakaszán, emellett a Clark Ádám téren, a Fővám téren, a Szent Gellért téren, valamint azok környékén. A lezárt utak részletes listája az alábbiakban olvasható.
Október 12-én, szombaton az alábbi útszakaszokat zárják le:
Bem rakpart (Halász utca és Jégverem utca között): 9:00-10:00
Budai alsó rakpart (Dombóvári út és Bertalan Lajos között): 11:30-16:00
Budai alsó rakpart (Dombóvári út és Döbrentei tér között): 10:00-11:30
Budai alsó rakpart (Dombóvári út és Halász utca között): 7:00-10:00
Clark Ádám tér (Fő utca és Lánchíd között): 9:00-10:00
Dobóvári út (Pázmány Péter sétány és Budafoki út között): 10:35-11:05
Egry József utcai felhajtó (Műegyetem rakpart és Budai alsó rakpart között): 12:00-13:30
Eötvös tér (Lánchíd és Pesti alsó rakpart között): 9:00-10:00
Fő utca (Jégverem uta és Clark Ádám tér között): 9:00-10:00
Fővám tér (Szabadság híd és Közraktár utca között): 9:15-10:20
Jégverem utca (Bem rakpart és Halász utca között): 9:00-10:00
Lánchíd (Clark Ádám tér és Eötvös tér között): 9:00-10:00
Műegyetem rakpart (Egry József utcai felhajtó és Pázmány Péter sétány között): 12:00- 17:00
Műegyetem rakpart (Pázmány Péter sétány és Szt. Gellért tér között): 9:15-12:00
Műegyetem rakpart (Szt.Gellért tér és Pázmány Péter sétány között): 10:50-11:40
Pázmány Péter sétány (Műegyetem rakpart és Dombóvári út között): 0:00-23:59
Pesti Alsó rakpart (Garibaldi utcai lehajtó és Közraktár utca között): 8:00-11:00
Szabadság híd (déli forgalmi és villamos pálya) (Szt. Gellért tér és Fővám tér között): 9:15-10:15
Szt. Gellért tér (Műegyetem rakpart és Szabadság híd között): 9:15-10:30
A Pázmány Péter sétányt várhatóan már október 11-án 9 órától lezárják, október 13-án 20 óráig.
Október 13-án, vasárnap az alábbi útszakaszokat zárják le:
Pázmány Péter sétány (Műegyetem rakpart és Dombóvári út között) 0:00 – 23:59
Budai alsó rakpart (Dombóvári út és Halász utca között) 7:00 – 10:00
Pesti Alsó rakpart (Garibaldi utcai lehajtó és Közraktár utca között) 8:00 – 11:00
Bem rakpart (Halász utca és Jégverem utca között) 9:00 – 10:00
Clark Ádám tér (Fő utca és Lánchíd között) 9:00 – 10:00
Eötvös tér (Lánchíd és pesti alsó rakpart között) 9:00 – 10:00
Fő utca (Jégverem uta és Clark Ádám tér között) 9:00 – 10:00
Jégverem utca (Bem rakpart és Halász utca között) 9:00 – 10:00
Lánchíd (Clark Ádám tér és Eötvös tér között) 9:00 – 10:00
Fővám tér (Szabadság híd és Közraktár utca között) 9:15 – 10:20
Műegyetem rakpart (Pázmány Péter sétány és Szt. Gellért tér között) 9:15 – 12:00
Szabadság híd(déli forgalmi és villamos pálya) (Szt. Gellért tér és Fővám tér között) 9:15 – 10:15
Szt. Gellért tér (Műegyetem rakpart és Szabadság híd között) 9:15 – 10:30
Budai alsó rakpart (Dombóvári út és Döbrentei tér között) 10:00 – 11:30
Dobóvári út (Pázmány Péter sétány és Budafoki út között) 10:35 – 11:05
Budai alsó rakpart (Dombóvári út és Bertalan Lajos között) 11:30 – 16:00
Egry József utcai felhajtó (Műegyetem rakpart és budai alsó rakpart között) 12:00 – 13:30
Műegyetem rakpart (Egry József utcai felhajtó és Pázmány Péter sétány között) 12:00 – 17:0A Pázmány Péter sétányt várhatóan már október 11-én 9:00-től lezárják, október 13-án 23:59-ig.
A lezárt területeket a futók elhaladása után a lehető leghamarabb megnyitják.
Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.
Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.
Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.
Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.
Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.
Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet
Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.

Délután a Puskás Aréna környékén éleződik a dugóhelyzet
Forgalmi korlátozásokra kell számítani a Puskás Aréna környékén szerda délután a Magyar Kupadöntő labdarúgó-mérkőzés miatt.
Az új KRESZ és a kerékpározás
A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.

Az új KRESZ és a kerékpározás
A számos újítást tartalmazó új KRESZ középpontjában a közlekedésbiztonság áll.
Indul a Tour de Hongrie
Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.

Indul a Tour de Hongrie
Változik a közlekedés a fővárosban kedden és szerdán.