Betonoszlop állította meg a rendőrök elől menekülő visszaeső ittas sofőrt – videóval.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint ittas járművezetés vétsége és más bűncselekmények miatt az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki a rendőrök fény-és hangjelzéseire nem állt meg, előlük kilométereken keresztül menekült. A vádirat szerint a férfit a bíróság eltiltotta a járművezetéstől, ennek ellenére 2021. július 26-án, késő este, Esztergomban gépkocsit vezetett. A férfi a járművezetés előtt alkoholt és amfetamint fogyasztott, a gépkocsira cseh honosságú rendszámot szerelt fel.
Az elkövető a járművezetés során észrevett egy rendőrautót, és menekülni kezdett, az őt követő rendőrautó hang-és fényjelzéseire nem állt meg. A férfi a járművel Esztergomból a 117-es útra, majd innen Táton keresztül Tokodaltáróra hajtott. Végül egy oszlopnak ütközött, az utasával kiszállt az autóból, elszaladt, rövid időn belül a rendőrök elfogták. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfit börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra, és közúti járművezetéstől eltiltásra ítélje.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.