A sietős furgon-sofőr rossz módját választotta az indulatai levezetésére. A megleckéztetésre kinézett BMW sofőrjét a rendőrségig követte. (Az eseményről videó készült).
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfi ellen, aki egy közlekedési konfliktus során indokolatlanul, hirtelen fékezett a mögötte haladó „megleckéztetésére”. A vádirati tényállás szerint a 38 éves férfi 2022 júliusában, az esti órákban Győrben közlekedett járművével, mikor nehezményezte az előtte haladó sebességét, úgy érezte feltartja őt. Ezért a másik sávban a sértett által vezetett autó mellé hajtott és gesztikulálva kérte számon a vélt akadályozást. A 37 éves sértett sem reagált jól a helyzetre, a kisgyermeke autóban tartott játékpisztolyát mutatta fel a terheltnek. A vádlott ettől még ingerültebb lett, megelőzte a sértettet, elé hajtott, majd a vészvillogót használva vészfékezett, ezzel kényszerítette megállásra a sértettet, miközben a mögöttük haladó jármű is csak a forgalomtól elzárt területen keresztülhajtva tudta kikerüli az előtte megálló autókat.
A vádlott ki is szállt autójából, de a sértett ekkor kikerülte és elhajtott a helyszínről. A vádlott a sértett után indult, és egészen a rendőr-főkapitányság épületéig üldözte a sértetett. A felek kölcsönös fenyegetőzésének az épületből kijövő rendőrök vetettek véget. A sértett által vezetett járműben utazott várandós felesége is, a hirtelen fékezésre a járműben lévő tárgyak a földre estek, de ütközés, személyi sérülés nem történt. A sértett és vádlott szóváltása miatt a rendőrség szabálysértési eljárást kezdeményezett, míg a vádlott ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. A bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés, és az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.