Budapest a pesti alsó-rakpart átépítéséhez szükséges EU-s forrásra pályázott.
A nyár folyamán elkészültek a pesti alsó-rakpart átépítésének a tervei, a megvalósításhoz szükséges anyagi forrásért pályázatot nyújtott be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A társaság európai uniós forrásból finanszírozná az Id. Antall József rakpart és az Erzsébet híd alatti terület átépítését (a tervezet megfelel az Európai Unió TOP Plusz-4.1.3-23 Komplex klímaadaptációs és közterület-megújítási programjának az elvárásainak). A tervek szerint összefüggő gyalogossétány és kerékpárút épülhet ki, hozzáférhetőbbek lesznek a lépcsős partok.
A szóban forgó terület fejlesztésére a feltételeknek megfelelően két pályázatot nyújtott be a BKK. Kedvező pályázati elbírálás esetén a jövő nyáron indulhatnak a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárások. A tervezett új rakpart kialakítás három szakaszra osztható: az északi ligetes-parkos, a középső nyüzsgő-vendéglátói jellegű, illetve a déli nagyvárosias korzóra. A tervek készítésekor szempont volt, hogy a rakpartszakasz árvízveszélyes terület, a tervezéskor olyan kialakítást, zöldítést, valamint köztéri elemek elhelyezését választották, amelyek árvíz esetén ellenállnak a megpróbáltatásoknak ls nem akadályozzák az árvízi védekezést.
A tervezett rakpart-formálás a folytatása a pesti alsó-rakpart északi szakasz átépítési folyamatának. Cél a gépjárműforgalom minimálisra csökkentése, illetve a területről való kizárása, a korzó jelleg kialakítása. A Parlament és a Lánchíd között a tervek szerint a BKK kettős fasort telepít, a gépjárműforgalom sebességét 30 km/óra értékre korlátozzák majd. Irányhelyes kerékpársávokat, új lejárókat és zebrákat is kialakítana a BKK. Fákat ültetnek és kettős lépcsősort alakít ki a mostani autóút helyén. A maradék autóforgalom a Petőfi téri felhajtón keresztül érheti majd el a pesti felső rakpartot. A BKK azt tervezi, hogy a Jane Haining rakpart átépítésére is benyújtja majd a pályázatát.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.