Szerdától ideiglenesen változik a forgalmi rend a fővárosban.
Szerdától vasárnapig ideiglenesen megváltozik a forgalmi rend a fővárosban az izraeli miniszterelnök látogatása miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A delegáció közlekedésének idejére úgynevezett dinamikus zárást alkalmaz a rendőrség, ami azt jelenti, hogy mindig csak azt az útszakaszt és csak annyi ideig zárják le, ahol, és ameddig az a védett járművek áthaladása miatt feltétlenül szükséges. Hozzátették, a szakaszos és időszakos lezárások nyolc kerületet érintenek a keresztutakat nem számítva 22 kilométer hosszan, ami a teljes budapesti közúthálózatnak kevesebb mint fél százaléka.
Szakaszosan és időszakosan lezárják április 2-án, szerdán 19 óra és április 3-án, csütörtökön 1 óra között a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 – M4 – M0 – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi István tér útvonalat.
Csütörtökön 7 és 10 óra között a Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca útvonalat, valamint 11.30 és 14.30 között a Színház utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Szarvas tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Lánchíd – Széchenyi István tér útvonalat zárják le.
Lezárásokra kell számítani csütörtökön 12.30 és 16.30 között a Széchenyi István tér – Eötvös tér – Id. Antall József rakpart – Markó utcai felhajtó – Markó utca – Balassi Bálint utca – Kossuth tér – Garibaldi utcai lehajtó – Id. Antall József rakpart – Eötvös tér – Széchenyi István tér útvonalon, továbbá 16 és 19 óra között a Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Lovarda utca útvonalon is. Csütörtökön 19 és 22 óra között a Lovarda utca – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Szarvas tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Lánchíd – Eötvös tér – Széchenyi István tér útvonalat is lezárják.
Pénteken 11 és 14 óra között a Széchenyi István tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák Ferenc tér – Károly körút – Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér – Üllői út útvonalat, 13.30 és 16.30 között az Üllői út – Kálvin tér – Múzeum körút – Astoria – Károly körút – Deák Ferenc tér – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Széchenyi István tér útvonalat, 16.30 és 19.30 perc között a Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca útvonalat, 19.30 és 22.30 között pedig a Színház utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Szarvas tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Lánchíd – Széchenyi István tér útvonalat zárják le.
Vasárnap 7 és 10 óra között a Széchenyi István tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – M3 kivezető – M3 – M0 – M4 – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 útvonalon kell lezárása számítani.
A lezárások az útvonalat keresztező útszakaszokat is érintik. Megállási tilalom is érinti a főváros számos szakaszát kedden reggel 6 és vasárnap éjfél között.
Adunk-veszünk lelkesen
Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben.
Adunk-veszünk lelkesen
Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben.
Felfüggesztett kamionstop
Időszakosan felfüggesztik a kamionstopot az ünnep és a hétvége folyamán.
Felfüggesztett kamionstop
Időszakosan felfüggesztik a kamionstopot az ünnep és a hétvége folyamán.
Frissítik a mentőflottát
Új mentőautókat vásárol az Országos Mentőszolgálat.
Frissítik a mentőflottát
Új mentőautókat vásárol az Országos Mentőszolgálat.
Halad a felüljáró felújítás, buszsáv lesz az Árpád hídon
Hamarosan kezdődik a fővárosban a Flórián téri felüljáró felújításának a második üteme.
Halad a felüljáró felújítás, buszsáv lesz az Árpád hídon
Hamarosan kezdődik a fővárosban a Flórián téri felüljáró felújításának a második üteme.
Járművezetők versenyeztek
A Budapesti közlekedési Vállalat (BKV) járművezetői ügyességi versenyen bizonyíthattak.
Járművezetők versenyeztek
A Budapesti közlekedési Vállalat (BKV) járművezetői ügyességi versenyen bizonyíthattak.
Lassacskán elér a határig
Az évtized végére épülhet meg a gyorsforgalmi út Szombathely és Kőszeg, valamint az országhatár között.
Lassacskán elér a határig
Az évtized végére épülhet meg a gyorsforgalmi út Szombathely és Kőszeg, valamint az országhatár között.
Hídmosások a hétvégén
A hétvégén a Margit és a Petőfi hidat tisztítják meg a fővárosban.
Hídmosások a hétvégén
A hétvégén a Margit és a Petőfi hidat tisztítják meg a fővárosban.
Újabb baleset sávelhagyás miatt
Elhagyta a sávját a személyautó, és így elkerülhetetlen volt az ütközés a szemből érkező kisbusszal. Ráadásul a megengedettnél gyorsabban is haladt a vétkes sofőr.
Újabb baleset sávelhagyás miatt
Elhagyta a sávját a személyautó, és így elkerülhetetlen volt az ütközés a szemből érkező kisbusszal. Ráadásul a megengedettnél gyorsabban is haladt a vétkes sofőr.
