Katonai konvojok közlekednek a napokban az ország keleti részén.
Katonai menetoszlopok közlekednek az ország közútjain kedden és szerdán – hívta fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium (HM). Az említett két napon a Magyar Honvédség átcsoportosításokat hajt végre, ezért Hódmezővásárhely – Fehérgyarmat térségében katonai járművek közlekednek. A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják. A Magyar Honvédség mindenkit arra kér, hogy a katonai szállítmány közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjen.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.