Kevesebb import használtautót helyeztek forgalomba Magyarországon novemberben. Megvenni, behozni, lepapírozni is nehezebbé vált.
Az idén novemberben 10 197 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, ami októberhez képest 10, tavaly novemberhez viszonyítva pedig 21 százalékos visszaesést jelent – közölte a JóAutók.hu használtautó hirdetéssel foglalkozó portál a DataHouse adatai alapján. Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója elmondta, hogy a határok szeptemberi lezárása jelentősen megnehezítette a magánimportot, ez az egyik oka annak, hogy már második hónapja számottevően kevesebb használt személygépkocsit regisztrálnak. További akadályt jelent, hogy a külföldről behozott használt autók első műszaki vizsgáztatását végző vizsgabázisok szűkös kapacitása miatt jelentős, egy hónapot is meghaladó várakozási idő alakult ki a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének tapasztalatai szerint. A használtautó-import mértéke az idei év első tizenegy hónapjában összesen 120 461 darab volt, 17 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakában regisztrált 145 194-es mennyiségnél. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 115 317 volt, ami közel 19 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 141 767-es értéktől.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.