2023.05.23, 09:18
Figyelni kell a részletekre

Egy elszabadult pótkocsi ütközött neki a sértett autójának Debrecenben.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki rosszul rögzített egy pótkocsit, ezért az leakadt és nekiütközött egy személyautónak. A vádirat szerint 2021. augusztus 8-án délelőtt 10 óra körüli időben a vádlott autóbusszal közlekedett Debrecen egyik nagy forgalmú útján, amelyhez egy pótkocsit is kapcsoltak. A vádlott kb. 40 km/óra sebességgel haladt a párhuzamos közlekedésű úton, amikor is a pótkocsi leakadt a buszról. Az elszabadult pótkocsi átsodródott a menetirány szerinti bal oldali belső forgalmi sávba és nekiütközött a szabályosan közlekedő, a sértett által vezetett személygépkocsinak.

A nagy erejű ütközés miatt a sértett gépjárműve jelentősen megrongálódott, a sértett pedig 8 napon túl gyógyuló térdizületi porcleválást szenvedett. Az autó további két utasának 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülései keletkeztek. A vádlott KRESZ-szabályszegő magatartásának eredményeként jött létre a baleset és következett be a sértett súlyos sérülése. Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le. A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14