A nagyon magas halálos baleseti számot produkáló januári harmadik hét után az év első hónapjának utolsó hetében két halálos baleset történt.
A múlt héten a hatóságok tudomására jutott közúti balesetek száma tartotta magát az átlagos szinthez, 1115 baleset történt. Azonban a halálos balesetek száma kettőre redukálódott, ez a megelőző hét rossz eredményeihez képest jó irányt mutat. A tavalyi év azonos hetében is két halálos baleset történt, sajnos azonban a múlt héten a két esetre három haláleset jutott, szemben a 2020. évi két halálesettel. A fent említett baleseti számból 40 esetében történt súlyos-, 150 esetben pedig könnyű sérülés.
A múlt heti első halálos kimenetelű közúti baleset január 28-án, Százhalombatta közelében történt, a 6. számú főút 26. km szelvényében. A kora reggeli órákban egy 19 éves férfi személykocsival előzés közben frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egy 50 éves férfit által vezetett tehergépkocsival. A balesetben mindkét sofőr az orvosi ellátás ellenére a helyszínen meghalt, a teherautó utasai, 41 éves és 23 éves férfiak súlyos sérülést szenvedtek.
A második múlt heti halálos baleset január 31-én történt. Taksony mellett az 51-es számú főút 24. km szelvényében kora reggel egy 70 éves férfi személygépkocsival eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott az úttestről, majd nekiütközött egy 39 éves férfi által vezetett autóbusznak. A személyautó idős vezetője a helyszínen meghalt. A baleset okát szakértő bevonásával vizsgálják.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.