Az előzetes tervek szerint a 2026-os Forma-1-es Magyar Nagydíjat már a teljesen megújult létesítményben rendezik.
A legfrissebb kormánydöntés értelmében a Hungaroring tulajdonosi joggyakorlása az államtitkárság háttérintézményeként működő Nemzeti Sportügynökséghez került. „A kormány arról is döntött, hogy támogatja a Hungaroring régóta húzódó felújítási munkálatainak megvalósulását, melyről hosszú ideje folynak a tárgyalások” – jelentette ki Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Emlékeztetett, hogy Magyarországnak 2026-ig van érvényes szerződése Forma-1-es futam megrendezésére a Hungaroringen, és a 2027-től 2032-ig tartó hosszabbításnak feltétele az, hogy fejlesszék a helyszínt. A háttérmunka elkezdődött, a feltételes közbeszerzési eljárás műszaki tartalmának összeállítása zajlik, és ezt a közbeszerzést 40-45 napon belül kiírják. Várhatóan 2024 őszén indulhat az érdemi kivitelezés, a 2025-ös Magyar Nagydíjat egyfajta „átmeneti állapotban” kell majd megrendezni, 2026-ban pedig a felújított létesítmény adhat otthont a magyar F1-es versenynek. A fejlesztés során a paddockban található főépületet, a mögötte elhelyezkedő, úgynevezett depo-t, valamint a célegyenesben lévő fedett lelátót és a főbejárati portát építik újjá.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.