2020.04.14, 14:31
Feltűnően sok halálos baleset történt a múlt héten

A kijárási korlátozás miatt lecsökkent forgalom ellenére sok közúti baleset történt a múlt héten és a hosszú hétvégén, Húsvét hétfőt is beleszámítva. Kilenc halálos balesetben kilencen vesztették az életüket!

Korábban beszámoltunk róla, hogy a forgalomsűrűség csökkenésével mérséklődött a balesetek száma. Majd a trend annyiban módosult, hogy a „normál” szinthez képest ugyan csökkenő számokat mutattak a baleseti számok, azonban a csökkenés nem volt arányban a forgalomcsökkenéssel. Most pedig azt mondhatjuk, hogy a hosszú hétvégén hat halálos balesettel a közlekedők „behozták a lemaradást”. A hétközben történt három eset, ha nehéz is ilyet leírni, de beleillett az utóbbi hetekben tapasztalható szelídebb statisztikába. Nem úgy a hosszú hétvége!

Így a múlt héten plusz Húsvét hétfőn összesen 857 olyan közúti baleset történt, amely a rendőrség tudomására jutott. Ebből mint fentebb írtuk 9 járt halálos áldozattal. 66 baleset járt súlyos sérülttel, 157-ben szenvedtek könnyű sérüléseket a balesetben résztvevők. A balesetek típusában most vezetnek a jellegzetes vezetői hibából adódók, és sajnos történt ittas, cserbenhagyásos gázolás is.

Halálos Baleset Történt Érden
Az érdi baleset után a sérülteket ki kellett vágni a roncsolódostt autóból

Hétköznap az első halálos baleset április 7-én Szolnokon történt. Egy 50 éves sofőr tolatott a teherautójával, és nem vette észre a kocsi mögött áthaladni kívánó 88 éves gyalogost, akit elgázolt. Az elütött idős férfit kórházba szállították, de ott este a kezelés ellenére elhunyt. Szintén 7-én esett meg a második halálos kimenetelű baleset is. Fejér megyében, Iváncsa közelében délután egy 27 éves férfi személyautóval áttért a szembejövő forgalmi sávba, ahol összeütközött az ott szabályosan közlekedő, 58 éves férfi által vezetett autóval. A szabályosan közlekedő autó 52 éves férfi utasa a helyszínen meghalt, a két sofőr, valamint az okozó jármű 16 éves lány utasa súlyos sérülésekkel került kórházba.

A következő baleset április 9-én történt Gyűrűs közelében, Zala megyében. Egy 25 éves férfi vezette járműszerelvény letért az úttestről és fának ütközött. A sofőr a balesetben a helyszínen az életét vesztette. A vizsgálat eddigi adatai alapján a vezető nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a járműve sebességét.

A hosszú hétvégén történt halálos balesetek sorát április 11-én kora délután nyitotta meg egy 40 éves motorkerékpáros, aki árokba hajtott és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Aznap este Szigetvár lakott területén történt a második hétvégi halálos baleset. Egy 55 éves nő kanyarodás közben összeütközött egy 20 éves férfi vezette autóval. A vizsgálat szerint a nő megszegte az elindulás szabályait, a fiatalember pedig túl gyorsan hajtott. A balesetben a női sofőr életét vesztette, a másik autó sofőrje, valamint 22 éves férfi utasa könnyebb sérülésekkel megúszta.

Húsvét vasárnap három halálos baleset is történt. Kora délután Ajka lakott területén belül az eddigi vizsgálatok megállapítása szerint egy 23 éves férfi az általa vezetett személygépkocsival szabálytalanul befordult a szemből érkező 72 éves motorkerékpáros elé. Az utóbbi a balesetben az életét vesztette. Késő délután történt a második vasárnapi baleset Érden. Egy 18 éves férfi előzés közben nekiütközött a szemből szabályosan érkező személyautónak, amelyet egy 47 éves nő vezetett. A balesetben a szabálytalanul előző autó 30 éves férfi utasa a helyszínen meghalt, a sofőr könnyű, a vétlen női sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.

Vasárnap este történt az aznapi harmadik megdöbbentő baleset. Egy 33 éves ittas sofőr elütött az eddigi adatok szerint a kocsi előtt keresztben áthaladó 33 éves gyalogost, aki a helyszínen meghalt. A gázoló megállt, ő és utasai (egy 19, egy 20, és egy 21 éves férfi) kiszálltak az autóból, megnézték az áldozatot, majd visszaültek és segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről. Később visszatértek, a rendőrök ekkor elfogták őket. A vizsgálat szerint a sofőr nem az út-, és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette az autóját.

Sajnos Húsvét hétfő is tartogatott halálos balesetet. Váchartyán mellett röviddel dél után egy 26 éves férfi az általa vezetett BMW-vel lesodródott az útról és fának ütközött. A kocsi annyira roncsolódott, hogy a sofőr a helyszínen az életét vesztette. A vizsgálat pillanatnyi állása szerint a vezető nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt.

Halálos Baleset Történt Váchartyánnál
Váchartyán közelében fának csapódott BMW

A múlt heti ellenőrzés eredményei

Az elmúlt heti országos közúti akció során több mint 153 ezer ellenőrzést hajtott végre a rendőrség.

...
2026.02.18. 07:20

A múlt heti ellenőrzés eredményei

Az elmúlt heti országos közúti akció során több mint 153 ezer ellenőrzést hajtott végre a rendőrség.

Nőtt a használtautók átlagára

Januárban a meghirdetett személykocsik közel fele volt benzines.

...
2026.02.17. 07:23

Nőtt a használtautók átlagára

Januárban a meghirdetett személykocsik közel fele volt benzines.

Várható útépítések

Az M86-os és M87-es autóút építéséhez elkészültek a tervek, elindult a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására.

...
2026.02.16. 08:04

Várható útépítések

Az M86-os és M87-es autóút építéséhez elkészültek a tervek, elindult a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására.

Az új KRESZ az oktatásban

Az új KRESZ ismertetésének a szükségességét vizsgálták az óvodás, kisiskolás korosztályok esetén.

...
2026.02.14. 10:48

Az új KRESZ az oktatásban

Az új KRESZ ismertetésének a szükségességét vizsgálták az óvodás, kisiskolás korosztályok esetén.

Futómű-mentőcsomag

Kátyúzási tervet állított össze a közlekedési tárca, 8,2 milliárd forint a keret.

...
2026.02.13. 12:44

Futómű-mentőcsomag

Kátyúzási tervet állított össze a közlekedési tárca, 8,2 milliárd forint a keret.

Péntek éjjel forgalomkorlátozás lesz az M0-son

Dunaharasztinál a változtatható jelzéstartamú közúti jelzőtábla (VJT) cseréje miatt péntek éjjel forgalomkorlátozás lesz érvényben az M0-s autóúton.

...
2026.02.13. 08:40

Péntek éjjel forgalomkorlátozás lesz az M0-son

Dunaharasztinál a változtatható jelzéstartamú közúti jelzőtábla (VJT) cseréje miatt péntek éjjel forgalomkorlátozás lesz érvényben az M0-s autóúton.

Az új KRESZ bringás szemmel

Kerékpáros szervezetek véleményezték az új KRESZ tervezetét.

...
2026.02.12. 08:43

Az új KRESZ bringás szemmel

Kerékpáros szervezetek véleményezték az új KRESZ tervezetét.

A gépjárműadó-mentesség bejelentését sürgeti a NAV

Ha mentességüket egyszerű online nyilatkozattal időben jelzik a NAV-nak, a jogosult szervezeteknek már be sem kell fizetniük az idei gépjárműadót.

...
2026.02.11. 08:35

A gépjárműadó-mentesség bejelentését sürgeti a NAV

Ha mentességüket egyszerű online nyilatkozattal időben jelzik a NAV-nak, a jogosult szervezeteknek már be sem kell fizetniük az idei gépjárműadót.