2021.04.22, 15:31
Felpörög a használtautópiac

Megindulhat a növekedés a használt autók magyarországi piacán a második negyedéven az első negyedévi csökkenés után.

Az országos értékesítési hálózattal rendelkező Das Weltauto használtautóspecialista a Datahouse adatai alapján jelezte, hogyy az idén januártól március végéig 184 533 használt gépkocsit értékesítettek határon belül, amely 4,2 százalékkal elmarad a 2020. évi hasonló időszak adatától. Azonban felhívták rá a figyelmet, hogy márciusban már megfordult a hónapok óta tartó trend, és elindult fölfelé a piac: a harmadik hónapban 5 százalékkal több szerződéskötést regisztráltak. A használtautó- értékesítések száma áprilisban és májusban is felülmúlhatja a tavalyi számokat, amit azzal magyaráznak, hogy 2020-ban a második negyedévet nagy bizonytalanság jellemezte, emiatt sokan elhalasztották a vásárlást.

Statisztikáik szerint az első negyedévben a hazai vásárlók közül legtöbben (29,3 százalék) alsó-középkategóriájú használt gépkocsit kerestek, de a kisautók (22,4 százalék) és a felső-középkategóriás modellek (15,1 százalék) is népszerűek voltak. A legtöbben Budapesten, Pest megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vettek használt autót. Az átírt gépjárművek 75 százaléka volt 10 évnél idősebb az első negyedévben. A statisztikák alapján az első három hónapban átírt gépkocsik mindössze 14,6 százaléka volt öt évnél fiatalabb.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14