2021.06.20, 07:11
Felpörgőben a használtautópiac

Májusban 66 ezernél több használt autó cserélt gazdát Magyarországon.

Ugyan a 2019-es szintet még nem érte el a használautó-piac teljesítménye, de így is több, mint 66 ezer gépjármű váltott gazdát májusban. Az első öt hónap során 323 ezer használtautót írtak át 2020-ban. Idén stabilan 60 ezer fölött van az átírások havi száma és május eddig a legerősebb hónap: 2,8 százalékkal múlja felül a 2020-as adatot, ám 4,8 százalékkal elmarad 2019-hez képest.

Az első öt hónap adásvételeinek a száma az átírások alapján Magyarországon mindössze 1 százalékkal marad el összesítésben a minden idők legtöbb értékesítését hozó 2019-es eredménytől. Januártól május végéig az Opel, a Volkswagen és a Suzuki volt a legkeresettebb márka, a magyar vevők legnagyobb arányban az alsó-középkategóriás modelleket, kisautókat és felső-középkategóriás gépjárműveket vásároltak. “A márkakereskedői hálózatunkban azt tapasztaljuk, hogy az új autók hiánya miatt alternatívaként a fiatal, minőségi használt gépjárművek jelentenek megoldást.” – mondta Frank György, a Volkswagen csoport használtautó kereskedelmével foglalkozó cégének, a Das WeltAuto-nak a márkaigazgatója.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14