Két év felfüggesztett fogházra ítélt a Kecskeméti Járásbíróság előkészítő ülésen egy orgoványi nőt, aki két évvel ezelőtt elütött két, járdán sétáló férfit, akik közül az egyik belehalt sérüléseibe - közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője.
A Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivőjének a tájékoztatása szerint a baleset idején 43 éves nő 2018. június 11-én Orgoványon a megengedettnél gyorsabban hajtott autójával, emiatt egy útkanyarulatból átsodródott a másik oldalra, majd visszakormányozva a járművet nekiütközött egy ingatlan kerítésének. Eközben elütött két, a járdán sétáló 20 és 60 éves férfit. Egyikük nekicsapódott a kerítésnek, a másikuk egy virágágyásba esett. A baleset következtében az idősebb férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően meghalt. Az ütközés során a fiatalabb férfi könnyebben, az autót vezető nő súlyosan megsérült. A vádlott elismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyalásról. A Kecskeméti Járásbíróság előkészítő ülésen két év – végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett – fogházra ítélte, és két évre eltiltotta a járművezetéstől a halálos közúti baleset okozásával vádolt nőt. Az ítélet nem jogerős.
(fotó: police.hu)
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.