Részben javulást mutatnak a múltheti baleseti adatok, azonban bár kevesebb tragikus baleset történt, de sok halálos áldozattal jártak.
A nyári időszakhoz mérten valamelyest mérséklődött a szeptember 5-vel induló héten a hatóságok tudomására jutott közúti közlekedési balesetek száma. Sőt csökkent a halálos balesetek száma, valamint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban mérthez képest a halálos áldozatok száma is. 1375 balesetet jelentettek, amelyből 239 járt könnyű-, és 69 súlyos sérüléssel. Hat baleset követelt 13 halálos áldozatot – tavaly ilyenkor 14 halálos baleset történt, amelyek 16 halálos áldozattal jártak.
A javuló adatokat árnyalja, hogy olyan baleset is történt nagyfokú felelőtlenségből, amely egy vesztes csata emberveszteségével felért. A múlt hét első napján, szeptember 5-én, hétfőn Kunfehértó közelében egy földúton a kora reggeli időszakban egy 23 éves férfi személygépkocsival egy biztosítatlan vasúti átjáróba érve az átjáró előtt nem állt meg és nem adott elhaladási elsőbbséget a Kiskunhalas felől Kunfehértó felé közlekedő személyvonatnak. Emiatt az autó és a vonat az átjáróban összeütköztek. A baleset következményeit súlyosbította, hogy az ötszemélyes autóban szabálytalanul hét ember utazott. Az ütközéstől a személykocsiban mindenki meghalt, a sofőr, valamint utasai is. Utóbbiak egy 56 éves, egy 53 éves és egy 43 éves férfi, továbbá egy 44 éves, egy 54 éves, valamint egy 63 éves nő. A vonat vezetője könnyű sérülést szenvedett.
A múlt heti második halálos kimenetelű baleset szeptember 6-án, kedden történt. Békés megyében, Vésztő közelében a késő délutáni órákban a 4222-es számú úton egy 42 éves férfi személygépkocsival egy útkereszteződésben figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtáblát és az útkereszteződésbe behaladt. Ott összeütközött a szabályosan közlekedő 35 éves ember által vezetett személygépkocsival. A balesetben a vizsgálat jelen állása szerint a balesetet okozó autó sofőrje és a jobb első ülésen utazó utasa, egy 60 éves ember a helyszínen meghalt, míg további utasai egy 53 éves ember életveszélyesen, egy 22 éves súlyosan sérült. A vétlen jármű vezetője súlyos sérülést szenvedett.
A hét közepe viszonylag nyugodtan telt, majd szeptember 9-én, pénteken történt meg a múlt heti harmadik halálos közlekedési baleset. Kecel közelében délelőtt szabálytalanul előző autó összeütközött a neki szemből, szabályosan érkező, egy 34 éves férfi által vezetett személygépkocsinak. A baleset során a vizsgálat jelen állása szerint vétlen autó sofőrje a helyszínen meghalt, utasa, egy 42 éves nő súlyos sérülést szenvedett. A másik autó sofőrje súlyos, 22 éves férfi utasa könnyű sérülést szenvedett.
Pénteken még egy halálos baleset történt kora este. Komárom-Esztergom megyében, Tatabánya lakott területén, az 1-es számú főúton, egy útkereszteződésben, egy 31 éves férfi fék nélküli kerékpárral közlekedve áthaladt a piros jelzésen és összeütközött egy 20 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A balesetben a kerékpáros a helyszínen meghalt.
A hétvége napjaira egy-egy halálos baleset jutott a múlt héten. Szeptember 10-én szombaton, kora este Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Fegyvernek közelében, a 4-es számú főúton egy férfi az általa vezetett személygépkocsival lehaladt az úttestről és a vízelvezető árokba hajtott. A balesetben a gépkocsiban utazó férfi a kórházba szállítást követően meghalt. A sofőr és további három utasa súlyos sérülést szenvedett.
A Vasárnapi halálos baleset délelőtt történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Sajóhídvég közelében. Egy 83 éves férfi kerékpárral balra kanyarodás közben figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítását és megállás nélkül behajtott az útkereszteződésbe, ahol összeütközött a védett útvonalon közlekedő, egy 27 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A balesetben a kerékpáros a helyszínen meghalt.
(Fenti képünkön a keceli halálos baleset – MTI fotó)

Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
