2020.12.21, 12:21
Fejetlenség az utakon

Az ünnepek közeledtével a közúti forgalomban észrevehető a kapkodás, a zsúfolt utakon a vezetők többet hibáznak, ez látszik a múlt heti baleseti adatokon is.

December harmadik hetében 1388 közúti baleset jutott a hatóságok tudomására. Ezekből 228 járt személyi sérüléssel: 161 ember könnyen-, 56-an súlyosan sérültek. Sajnos a halálos áldozatok száma is megnőtt az előző havi értékekhez képest. 11 halálos balesetben 13-an vesztették az életüket a múlt héten az útjainkon, ez magasabb érték, mint a tavalyi azonos időszakban mért.

A múlt heti halálos balesetek sora már hétfőn, december 14-én elkezdődött. Tárnok mellett 7-es számú főúton délután egy 81 éves férfi személykocsival váratlanul áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára. Nem vette észre, hogy a mögötte, vele azonos irányba a járművének előzését már megkezdte egy 29 éves férfi személyautóval, ezért összeütköztek. A balesetben az idős sofőr a kórházba szállítást követően koraeste meghalt, míg a fiatal sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

Kedden, december 15-én hajnalban történt a következő halálos baleset. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecs közelében, a 37-es főút 25. km szelvényében egy útkereszteződésben egy 65 éves férfi személykocsival nekiütközött egy 30 éves férfi által vezetett személyautónak. A baleset során 2 fő súlyos és 3 fő könnyű sérülést szenvedett, illetve egy 28 éves férfit súlyos – életveszélyes – sérüléssel kórházba szállították, ahol az orvosi ellátás ellenére a reggeli órákban meghalt.

Kedden történt még egy halálos kimenetelű közlekedési baleset. Budaörsön koraeste egy 25 éves férfi személyautóval elütött egy, az úttesten átszaladó 44 éves külföldi nőt, aki a baleset következtében a helyszínen meghalt.

December 16-ára, szerdára három halálos baleset is jutott. Az első a Nógrád megyei Nemti közelében történt a hajnali órákban a 23. számú főút 6. km szelvényében. Egy 33 éves férfi személygépkocsival egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és nekiütközött egy 45 éves férfi által vezetett tehergépkocsinak. A balesetben a személygépkocsi egyik utasa, egy 35 éves férfi a helyszínen meghalt. A gépkocsi vezetője és két másik utasa, egy 36 éves és egy 35 éves férfiak súlyos sérülést szenvedtek.

Halálos Baleset Történt Az M5 ösön
Halálos baleset az M5 autópályán

A második szerdai halálos baleset Újhartyán közelében történt. Az M5 autópálya bal pályatestének 45. km-szelvényében hajnalban egy 48 éves férfi külföldi állampolgár személykocsival nem tartott megfelelő követési távolságot és nekiütközött az előtte haladó, egy 55 éves férfi által vezetett tehergépkocsinak, amely az útról lesodródva a vízelvezető árokban a tetejére borulva állt meg. A balesetben a teherautó utasa, egy 48 éves férfi a helyszínen meghalt, a személyautó utasa, egy 12 éves lány (a személyautó sofőrének a lánya) könnyű sérülést szenvedett.

A harmadik szerdai halálos baleset is délelőtt történt. Kecskemét közelében a 46602. számú út és a 445. számú főút kereszteződésében egy 64 éves férfi személygépkocsival nem biztosított elhaladási elsőbbséget és nekiütközött egy 63 éves férfi által vezetett teherkocsinak. A járművek az ütközést követően a szalagkorlátnak és egy közvilágítási oszlopnak csapódtak. A balesetben személyautó sofőrje, és 61 éves felesége a helyszínen meghalt, a teherautó sofőrje súlyos sérülést szenvedett.

Halálos Baleset Történt A 445 ös Főúton, Kecskemétnél
Halálos baleset a 445-ös főúton, Kecskemétnél

December 17-én, csütörtökön egy halálos közúti baleset történt. Zalaszentmihály és Pacsa települések között, lakott területen kívül, a 75-ös számú főúton délután egy 32 éves férfi személyautóval haladt, amikor egy szarvas futott át az úttesten, ezért az ütközés elkerülése érdekében a járművét balra kormányozta, majd az úttest bal oldala melletti vízelvezető árokba hajtott, ahol a járművel felborult. A baleset következtében a jobb első ülésen utazó, 26 éves férfi a helyszínen meghalt, míg a sofőr könnyű sérülést szenvedett.

Pénteken, december 18-án ismét két halálos baleset történt. Az első a reggeli órákban Celldömölk lakott területén. Egy 24 éves férfi tehergépkocsival elütötte a nem a kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó 81 éves nőt, aki a balesetben a helyszínen meghalt.

Pénteken kora délután történt a másik halálos baleset, amely Békéscsaba mellett történt. A 44-es főút elkerülő szakaszának 125. kilométerszelvényében egy 52 éves férfi személykocsival ez idáig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a szemből érkező 35 éves férfi által vezetett járműszerelvénnyel. A frontális ütközésben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.

A hétvégére két baleset jutott. Az első december 19-én szombaton történt késő este Heves megyében. Egy 35 éves férfi elvesztette uralmát az autója felett, lesodródott az úttestről és egy fának ütközött. A baleset következtében sofőr a helyszínen meghalt.

Vasárnap délelőtt történt a múlt heti utolsó halálos baleset Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Délelőtt egy 64 éves férfi teherkocsival a 442-es számú úton Martfű felől Rákócziújfalu irányába haladt, amikor egy enyhe jobbra ívelő kanyarban ismeretlen okból áttért a szemközti forgalmi sávba. Ott érintőlegesen ütközött a vele szemből érkező, egy 44 éves férfi által vezetett autóval. Majd ezután a szintén szemből Rákócziújfalu felől közlekedő 32 éves férfi által vezetett kocsival frontálisan ütközött. A balesetben a teherautó sofőrje és a frontális ütközési partner személyautó sofőrje az életét vesztette.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.