Lezárult az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által meghirdetett elektromos rásegítésű kerékpárok vásárlási támogatásának első pályázati köre. Ezernél több a jelentkező.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az elektromobilitást ösztönző pályázatot sikeresnek minősítette, minthogy több mint ezren pályáztak 110 millió forintot meghaladó értékben a vásárlási támogatásra – mondta Kaderják Péter energia- és klímapolitikai államtitkár. Hozzátette, hogy így az elektromos autók és robogók mellett egyre több elektromos rásegítésű kerékpár is látható majd az utakon, tekintettel a nagyszámú támogatási igénynek, amely befutott a pályázatot lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-hez.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról tájékoztatott, hogy az IFKA húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról, majd újabb tíz munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül kiadja a vásárláshoz szükséges támogatási okiratot a nyertes pályázónak, így a megvásárolt kerékpár az első körben akár karácsonyi ajándék is lehet. A minisztérium a Klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként hirdette meg az egymilliárd forint keretösszegű pályázatot elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlásához. A kiírásban magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen a kerékpárokhoz, elsősorban a munkába járás megkönnyítéséért.
A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni. A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig – emlékeztettek. Az első pályázati időszak november 23-27. között tartott, ez idő alatt 725 pedálszenzoros és 302 nyomatékszenzoros elektromos kerékpár vásárlására érkezett támogatási igény. A második pályázati kör 2020. december 28-án indul és 2021. január 1-jén zárul majd. A pályázatokat havi rendszerességgel lehet majd benyújtani 2021. október 29-ig, vagy a keret kimerüléséig.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
