2024.02.22, 05:52
Év végi váltók figyelem!

Akiknek még a régi rendszer szerint, év végi fordulóval működik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk, gyorsan kell rendezniük a díjat, alig maradt már rá idő.

Annak a közel nyolcvanezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb február 29-én éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik. Annál is inkább indokolt ez a figyelem, mert az idei szökőévben a 60 napos díjfizetési haladék nem március 1-jén, hanem február 29-én jár le. A díjat késedelmesen fizető ügyfelek nem hivatkozhatnak arra, hogy a díjfizetésről nem kaptak értesítést (csekket vagy számlát): a szabályozás értelmében a fizetési határidő számontartása a gépjármű forgalmi engedély szerinti üzembentartójának a felelőssége.

Akár egy napos késedelem is súlyos következményekkel jár:

– A jogszabály egyértelmű rendelkezése alapján a biztosítónak befizetés híján a határidőt követő napon az adott szerződést törölnie kell, a mulasztást elkövető ügyfelek így rögtön biztosítási védelem nélkül maradnak. Aki tehát ekkor okoz kárt, nem számíthat a biztosító térítésére, ami személyi sérüléses baleset esetén akár több tízmillió forintra is rúghat, amit a károkozó törleszthet.

– Másrészt a szerződés újrakötésekor nemcsak a türelmi időszakra vonatkozó biztosítási díjat kell megfizetni, hanem a megszűnés és újrakötés közti időszakra vonatkozó, kiemelkedően magas fedezetlenségi díjat is.

Idén a fedezetlenségi díj mértéke személyautóknál – teljesítménytől függően – naponta 770-1540 forint között alakul, teherautóknál pedig elérheti a napi 6040 forintot is. A biztosítást ugyanazon biztosítónál kell megkötni, és a fedezetlenségi díj mellett – választási lehetőség nélkül – a teljes évre vonatkozó köteleződíjat is egyszerre kell befizetni. Az utolsó napokban már ne csekken vagy bankkártyával fizessenek, mert a határidő a biztosítási díjrészletnek a biztosító számlájára való beérkezésére vonatkozik. Célszerű mielőbb rendezni a befizetést, az utolsó napokban pedig mindenképpen jól kell megválasztani a befizetés módját is.

A Magyar Posta vállalása szerint a sárga csekken történő befizetések két munkanap alatt jutnak el a biztosítónál vezetett számlára. Ez azt jelenti, hogy a csekken történő befizetést legkésőbb hétfőig (február 26.) végre kell hajtani. Kevesen gondolnak bele, de az internetes bankkártyás fizetés átfutási ideje is több nap lehet, ezért aki biztosra megy, annak a hét első napját követően már ezt a módot sem érdemes választania.

Az azonnali átutalás bevezetése óta a banki átutalás az utolsó nap során is megfelelő opció lehet, ahogyan a biztosító pénztárába történő személyes befizetés is biztos megoldás még február utolsó napján is. Ez utóbbi kapcsán azonban figyelemmel kell lenni az adott ügyfélszolgálati iroda nyitvatartási időszakára, illetve arra a tényre is, hogy a távoli fizetési módok elterjedésével párhuzamosan folyamatosan csökken azon biztosítói ügyfélszolgálatok száma, ahol pénztár is működik.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.