2010.04.29, 10:26
EU Közlekedésbiztonság 2009

Az elmúlt évben tovább javult a közúti közlekedésbiztonság az Európai Unió tagállamaiban. A legjobban teljesítő országok sorában azonban jelentős változások történtek.

A „Fehér Könyv” báziséve, azaz 2001. óta 35 %-kal csökkent a közúti balesetben meghalt személyek száma az Európai Unióban. Az elért eredmények jelentősek, ugyanakkor a Fehér Könyvben megfogalmazott célkitűzés teljesítésére, a halálos áldozatok számának 2010. végére történő 50 %-os csökkenésére uniós szinten gyakorlatilag már nincs esély.

EU országok rangsora a balesetek szerintAz elmúlt hetekben közzétett legfrissebb uniós helyzetjelentés több meglepetéssel is szolgál. A CARE (EU közúti baleseti adatbázis) adataira épülő közlemény megállapítja, hogy mintegy hat tagállam esetében az uniós célok megvalósíthatók, sőt, akár túl is teljesíthetők.
Két balti-tengeri, továbbá a két hispán-félszigeti tagállamban elviekben már 2009. végére megvalósították az 50 %-os csökkentést, bár eredményt hirdetni még korai lenne, hiszen 2010. vége még messze van, s addig meglepetések is előfordulhatnak. További két tagállam – 48 %-os teljesítéssel – ugyancsak közel van a célhoz.
Az igazi meglepetést a legjobban teljesítő tagállamok sorrendje tartogatja.
Az „Európai Közlekedésbiztonsági Liga” korábbi éllovasa, a Fehér Könyv kiadása óta csaknem végig listavezető Franciaország az 5-6. helyre „csúszott vissza”, 48 %-os teljesítéssel.
Azonos eredményt tud felmutatni Litvánia, a 2004-ben csatlakozott új tagállamok egyike, mely az utóbbi években a középmezőnyben, korábban pedig az utolsó harmadban szerepelt.
A 2009. év legnagyobb eredményét elérő Litvánia került az európai lista élére, ahol 2001. óta 55 %-kal sikerült visszaszorítani a közúti halálesetek számát. Szomszédja, Lettország lett a második, 51 %-os eredménnyel, melyet Spanyolország és Portugália (50-50 %) követ.
Csak emlékeztetőül: a 2008. év végi adatok alapján Luxemburg (49 %), Franciaország (48 %), Portugália (47 %), Spanyolország (44 %) és Lettország (43 %) volt a sorrend.
A Baltikum három tagállama sikereinek hátterében minden bizonnyal az elmúlt időszak közlekedésbiztonsági intézkedései, beavatkozásai állnak, de nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy ezekben az országokban „volt honnan” fejlődni, hiszen itt a közúti közlekedésbiztonság – pl. ha azt az egymillió lakosra jutó közúti halálesetek számában mérjük – néhány éve még jelentősen az uniós átlag alatt volt.
Franciaország „megtorpanásának”, ill. a 2008. évhez viszonyított 1 %-os visszaesésének okai még nem ismertek, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a 2003-ban bevezetett legfelsőbb politikai szintű beavatkozások hatásai eddig tartottak. Ez a jelenség megerősítheti azt a szakértői álláspontot, mely szerint egy-egy közlekedésbiztonsági intézkedés csak néhány évig hozhat érzékelhető eredményeket, azt követően további közlekedésbiztonsági sikerek elérése már újabb beavatkozásokat igényel.
Ugyancsak érdekesség Luxemburg és Málta jelentős mértékű visszaesése, mely a szakemberek számára kevésbé meglepő. Az EU legkisebb lakosságával rendelkező két tagállamban 2008-ig összességében jelentős eredményeket értek el. Ugyanakkor a kis országokra jellemző, hogy baleseti statisztikájuk rendkívül érzékeny a változásokra. A kevés éves közúti áldozatszám egy-egy halálos tömegszerencsétlenség következtében – pl. két autóbusz ütközése, ill. vasúti szerelvény és autóbusz ütközése esetén) – könnyen kedvezőtlen fordulatot vehet, s akár a többszörösére is nőhet. (A mintegy 400.000 lakosú Máltán pl. 2008-ban mindössze 14–en vesztették életüket közúti balesetben.)
Magyarország az elmúlt két év sikerei következtében, 33 %-os teljesítménnyel a lista utolsó harmadából a középmezőnybe került fel. A hazai átlag csak kevéssel marad el az uniós átlagtól, a 35 %-tól.
A tavalyi két sereghajtó közül Bulgária és Románia egyaránt fejlődést ért el. Bulgária az elmúlt évi eredmények következtében 2001-hez képest 11 %-kal tudta csökkenteni a közúti tragédiák számát, míg kedvezőtlen, hogy Romániában a halálesetek száma továbbra is pozitívumot mutat, mely mértéke + 14 %.
A fenti uniós közlekedésbiztonsági elemzés előzetesnek tekinthető, a végleges, bővebb elemzéseket, értékeléseket tartalmazó közlemény megjelenése 2010. június végén várható.
 
Érdekes lehet: Közlekedésbiztonsági elemzés az EU-ban korábban

EU tagállamokban a balesetek alakulása évente

Dugóoldás

Hatsávossá bővítik az M1-es autópályát Győrig. Megépül az M100 is.

...
2025.02.08. 05:53

Dugóoldás

Hatsávossá bővítik az M1-es autópályát Győrig. Megépül az M100 is.

Elcsalt műszaki vizsgák

Vizsga nélkül adtak ki friss műszakit, ezért vádat emeltek a volt vizsgabiztosok és társuk ellen.

...
2025.02.07. 07:58

Elcsalt műszaki vizsgák

Vizsga nélkül adtak ki friss műszakit, ezért vádat emeltek a volt vizsgabiztosok és társuk ellen.

Leginkább menedzsmenti autók vásárlására használják a vállalati e-autó programot

Egy éve indult a vállalati e-autó program: 2024. február 5. óta pályázhatnak a hazai gazdasági társaságok állami hozzájárulásra tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez.

...
2025.02.05. 12:12

Földút helyett aszfalton

Megjelent a külterületi utak fejlesztését segítő pályázat.

...
2025.02.04. 07:45

Földút helyett aszfalton

Megjelent a külterületi utak fejlesztését segítő pályázat.

A horrorkaravánok a büntetési csúcstartók

Mintegy 4,5 milliárd forint bírságot szabott ki tavaly a közúti teher- és személyszállító járművek ellenőrzésekor a Közlekedési Hatóság.

...
2025.02.02. 08:54

A horrorkaravánok a büntetési csúcstartók

Mintegy 4,5 milliárd forint bírságot szabott ki tavaly a közúti teher- és személyszállító járművek ellenőrzésekor a Közlekedési Hatóság.

Autóból buszra

A gépkocsiforgalom csökkenését remélik az első Park & Ride parkolótól Kolozsváron.

...
2025.02.01. 07:31

Autóból buszra

A gépkocsiforgalom csökkenését remélik az első Park & Ride parkolótól Kolozsváron.

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

...
2025.01.30. 07:10

Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák

A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48