A tolatás az egyik legveszélyesebb manőver. Szabálytalanul a hibázás lehetősége hatványozódik.
Ezer esetben foghatjuk a fejünket a hajmeresztő tolatásokat végző autósoktól. Gondolhatunk itt a nagy forgalmú útra az alsóbbrendű útról kitolatni szándékozótól az autópályalehajtót elvétő, és ahhoz visszatolató sofőrökig. A kijelölt gyalogosátkelőhely sem egy tolatásra termett területe az útnak, miként a következő példa is mutatja, amelyben az ott tolató sofőr elütötte el az éppen áthaladó gyalogost. A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki két éve, figyelmetlensége miatt okozott Csongrád-Csanád megyében halálos balesetet.
A vádirat szerint a futárként dolgozó vádlott 2020. október 16-án, délben, egy megyebeli kistelepülésen közlekedett kisteherautóval. Áthaladt egy útkereszteződésen, ahol zebra is volt, majd lehúzódott a járművel, hogy megkeresse a következő kézbesítési címet. Röviddel ezután tolatni kezdett, a korábban keresztezett gyalogátkelőhely felé. A kellő körültekintés hiánya miatt azonban nem vette észre az ekkor már a zebrán biciklijét tolva áthaladó sértettet, akit elütött. A nő az ütközés következtében a kerékpárján át az aszfaltra esett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A vádlott a közlekedése során megszegte azt a közlekedési szabályt, amely szerint a gyalogátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak elsőbbséget kell adni, valamint a zebrát csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelíteni, hogy a járművezető az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A járási ügyészség az elkövetőt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.