2023.01.25, 07:44
…és megint sütött a lemenő nap

Elütötte a felelőtlen sofőr az autópályán lerobbant kistehergépkocsi mentését végző autómentőt, mert a nap elvakította.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki az M3-as autópályán egy lerobbant kistehergépkocsi mentését végző autómentő vezetőjét fékezés nélkül elütötte úgy, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette. A vádirat lényege szerint 2022. július 28-án, délután, egy kistehergépkocsi haladt Vásárosnamény irányából Budapest felé az M3-as autópályán, amikor is Pócspetri közelében műszaki hiba miatt meg kellett állniuk. A gépkocsi vezetője a leállósávba húzódott, majd hívta az autómentőt. Az autópálya kezelője is a helyszínre érkezett, megfelelően bójákkal és jelzőtáblával látták el a területet. 19 óra előtt pár perccel érkezett a helyszínre az autómentő foglalkozású sértett, aki a leállósávban a trélerre felvontatta a meghibásodott kistehergépkocsit, majd azt spaniferrel rögzítette. Ekkor a sértett a leállósávot és a külső forgalmi sávot elválasztó fehér záróvonalon állt.

A vádlott kistehergépkocsijával ebben az időpontban Vásárosnamény irányából Budapest felé közlekedett az M3-as autópályán, 120-130 km/óra sebességgel. A lemenő nap jobbról érte a vádlottat, erősen zavarta a vezetésben, ennek ellenére a sebességét nem csökkentette. A vádlott nem észlelte sem a terelőbójákat, sem a jelzőtáblát, illetve a leállósávban álló kistehergépkocsit sem, ezért nem tartott kellő oldaltávolságot, amikor az autómentő mellé ért, a sértettet pedig fékezés nélkül elütötte. A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az idejekorán érkező orvosi segítség sem menthette volna meg az életét, a helyszínen meghalt. Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja a férfit, aki hasonló bűncselekményért korábban már ült börtönben is. A vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott beismerő vallomást tesz és nem kéri a tárgyalás megtartását, akkor a bíróság két év fogházbüntetésre ítélje és négy évre tiltsa el a közúti járművezetéstől. A fotón a vádlott által vezetett kistehergépkocsi látható a baleset utáni állapotában, a sérülés mértéke fogalmat adhat róla, milyen erőhatás érte a gázoláskor a mentést végző férfit.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14