Felújítja erdei kerékpárútjait a Pilisi Parkerdő.
Megkezdődött a Pilis Bike kerékpáros úthálózat 45 kilométeres szakaszának felújítása, a négy hónapig tartó munkálatok alatt egyes útvonalakat lezárnak az erdei kerékpárosok elől. A társaság szóvivője, Mészáros Péter tájékoztatása szerint a beruházás költsége meghaladja az egymilliárd forintot. Az útszakaszok nagy része új aszfalt-, illetve zúzottköves burkolatot kap, valamint számos helyen újjáépítik a több helyen alámosott, megcsúszott útpálya vízelvezetését, megerősítik az útalapot és a földműveket.
Emiatt az erdei kerékpárutakon 2022 nyarán és kora őszén a felújítás időtartama alatt szakaszos lezárások várhatók. Ezekről a Pilisi Parkerdő az aktuális helyzetnek megfelelően tájékoztatja a kerékpárosokat. A felújítások természetvédelmi, nemzeti parki, Natura 2000-, illetve helyi védettségű területet érintenek. A munkálatok során nem vágnak ki fákat és a védett növények élőhelyét nem háborítják.
A Pilisi Parkerdő Zrt. az elmúlt években 350 kilométer erdei kerékpárutat jelölt ki a Budai- és a Visegrádi-hegységben, illetve a Pilisben. Ez a Pilis Bike hálózat, amelyet évente több tízezren használnak, és útvonalai az ország leglátogatottabb erdei kerékpárútjai közé tartoznak. A hálózat gerincét a ’70-es, ’80-asévekben épült aszfalt burkolatú erdei utak alkotják, amelyek állapota mára – a folyamatos karbantartás ellenére – jelentősen leromlott, biztonságos kerékpáros közlekedésre belátható időn belül alkalmatlanná válhatnak, ez indokolja a felújítást.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.