2021.07.02, 14:00
Enyhített ítélet a Dózsa György úti baleseti ügyben

A 4 évvel ezelőtti budapesti, Dózsa György úti nagy port kavart tragikus baleset ügyében hírdettek másodfokon ítéletet.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint három év hat hónap fogházbüntetésre enyhítették másodfokon az M. Richárdra kiszabott büntetést a Dózsa György úti baleset ügyében. A szóban forgó baleset 2017 májusban történt, mikor M. Richárd a megengedett 50 kilométer/órát jelentősen meghaladó sebességgel közlekedett a XIII. kerületi Dózsa György út belső sávjában a Kassák Lajos utcai kereszteződés felé, hogy ott elsőbbségi helyzetben egyenesen haladjon tovább a Hősök tere irányába.
A kereszteződésnél a Vágány utca felől érkező harmadrendű vádlott a forgalomirányító lámpa zöld jelzését követően a Dózsa György útról a kanyar szabályos ívét levágva kívánt bekanyarodni balra, a Kassák Lajos utcába. A harmadrendű vádlott a kanyarodás megkezdése előtt nem észlelte az M. Richárd által vezetett jármű közeledését, folytatta a kanyarodást, így az elsőrendű vádlott gépjárművével – fékezése ellenére – nekiütközött a balra kanyarodó személygépkocsinak.
Az ütközés miatt mindkét jármű felborult, és a járdára sodródott, a trolibuszmegállóban három gyalogost el is ütöttek. A harmadrendű vádlott által vezetett jármű két utasa életét vesztette, és az autót vezető férfi is életveszélyesen megsérült. M. Richárd és az elgázolt gyalogosok könnyebben sérültek. A bíróság ezzel az üggyel együtt tárgyalta M. Richárdnak egy másik, garázdaság és testi sértés miatt indított büntetőügyét is. Abban a vád szerint a férfi 2015. júniusában a Károly körúton közlekedett gépkocsijával – az ügyben korábban jogerősen elítélt másodrendű vádlott társaságában -, amikor megelőzött és majdnem elsodort egy kerékpárost. A sértett, hogy jelezze a veszélyt, rácsapott a kocsi oldalára. Kár nem keletkezett a személygépkocsiban, de mind az elsőrendű vádlott, mind pedig utasa észlelték az ütést. Az elsőrendű vádlott megállt az autójával, hogy számonkérje a biciklist, akit a másodrendű vádlottal közösen bántalmazott.
A Pesti Központi kerületi Bíróság (PKKB) 2020. szeptember 30-án M. Richárdot 4 év fogházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, és végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől, a vele szemben közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vád alól pedig felmentette. A harmadrendű vádlottat, a Dózsa György úti balesetnél szabálytalanul kanyarodó autó sofőrjét, a bíróság 1 év 10 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben a vádlottak és védőik, illetve az ügyészség az elsőrendű vádlott vonatkozásában fellebbezést jelentett be.
A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett ítéletében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás teljeskörű és szakmailag helytálló volt. A törvényszék szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) helyesen következtetett arra, hogy az első- és harmadrendű vádlott által elkövetett közúti közlekedési szabályszegések idézték elő a Dózsa György úti halálos balesetet, így mindkettőjüket bűnösnek mondta ki halálos közúti baleset okozásának vétségében. A Károly körúton történtekkel kapcsolatban pedig azt mondta ki, hogy helyesen állapította meg a PKKB M. Richárd bűnösségét garázdaság és könnyű testi sértés vétségében, és helyesen mentette fel a közúti veszélyeztetés miatt emelt vád alól, a férfi ugyanis figyelmetlenségből nem észlelte a kerékpárost, így csak gondatlan magatartás róható a terhére, szándékos elkövetés nem.
Az elsőfokú ítélet óta több mint kilenc hónap telt el úgy, hogy ebből M. Richárd több mint öt hónapja letartóztatásban van, így – nagyobb nyomatékkal – az időmúlásra és a vádlottak megbánó magatartására tekintettel a bíróság lehetőséget látott az első fokon kiszabott büntetések enyhítésére. Az FT azt is figyelembe vette, hogy az elsőrendű vádlott felismerte: a magatartási szabályok folyamatos megsértése miatt segítségre szorul. A harmadrendű vádlott esetében az időmúlás mellett enyhítő körülmény volt a cselekmény előtti és utáni tiszta közlekedési élete, büntetlen előélete, továbbá az is, hogy ő maga is megsérült a balesetben – közölte a törvényszék.
A törvényszék ezek alapján az elsőrendű vádlottat, M. Richárdot jogerősen 3 év 6 hónap fogházbüntetésre és két év közügyektől eltiltásra, a harmadrendűt pedig 1 év 3 hónap – két évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte, őt a bíróság előzetes mentesítésben részesítette. A törvényszék egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, így az elsőrendű vádlottal szemben korábban kiszabott végleges hatályú, illetve a harmadrendűvel szemben meghatározott egy év tartamú közúti járművezetéstől eltiltás is érvényben marad. Az ítélet jogerős.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.