Az Audi TT rendőrautót utánzó sziluett-táblát egy 20 éves tolvaj vitte el a 81-es főút mellől.
Az utak mellé kihelyezett rendőrautót imitáló sziluett-táblák célja, hogy a rendőri jelenlétet sugallva az arra közlekedőkben a szabálykövető magatartást erősítse. A 81-es számú főút mellett is „dolgozott” egy ilyen rendőrautó-imitáció, amely egy Audi TT rendőrautót jelenített meg. Azonban a nyomtatott felületű, fém sziluett-tábla tavaly nyáron eltűnt. Mint kiderült, egy 20 éves férfi lopta el a közlekedésbiztonság javítására Mezőörs térségében kihelyezett táblát.
Az elkövető a fém szerkezethez csavarozott rendőrautó imitációt többször a föld felé hajlította, így az a rögzítő elemről letört. Az így lebarmolt táblát ezt követően a furgonja rakterébe tette és nagyapja ingatlanához szállította, ahonnan a rendőrök később lefoglalták. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Győri Járási Ügyészség közvetítői eljárás céljából eljárást felfüggesztő határozatot hozott a rendőrautó imitáció ellopása miatt, mert az ügyészségi határozat szerint a 223 750 forint lopási kár megtérült. A kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A tevékeny megbánást elősegítendő az ügyészség az eljárást hat hónapra felfüggesztette és közvetítői eljárásra utalta. A közvetítői eljárás eredményessége esetén az ügyészség várhatóan az eljárás megszüntetéséről fog határozatot hozni.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
